Ha a sci-fi ufós vonulatának mérföldköveit kellene megnevezni, úgy gondolom, az elsők közt szerepelne Steven Spielberg 1977-es klasszikusa, a Harmadik típusú találkozások. A rajongóknak jó pár évet kellet arra várniuk, hogy Spielberg újra ehhez a témához kanyarodjon vissza, a várakozás gyümölcse pedig egészen pontosan 2002-en érett be, amikor producerként működött közre a Taken című minisorozatban.

A Taken azonban jóval több, mint egy egyszerű sci-fi-széria, amelynek történései csak és kizárólag a földönkívüliek tevékenységére korlátozódnának. A tíz, egyenként nagyjából másfél órás epizód ugyanis ugyanolyan mértékben tekinthető korrajznak, drámának, mint sci-finek. Különleges módon a kezdő és a befejező rész között mintegy ötven év telik el, néhány epizód között pedig olykor egy évtizednyi ugrás is bekövetkezik. A cselekmény alapjait a mára már legendás hírű Roswell-incidens és a szintén nagy vitákat kiváltó  elrablásos történetek adták. A sztori középpontjában mondhatni három család áll, akiket az sorozat kezdetén csupán egy dolog köt össze: mindannyian érintettek valamilyen módon az emberiség és egy földönkívüli faj kapcsolatában. A Crawford család neve összefonódik a Roswell-katasztrófával, jobban mondva annak eltusolásával, és az eseményt követő titkos katonai műveletekkel, kutatásokkal, amiknek fókuszában a földönkívüli élet kutatása áll.  A Key család tagjai elrablások elszenvedő alanyai, Clarkék pedig annak idején a Roswellnél lezuhant UFO egy túlélőjét rejtegették.

A cselekmény természetesen több szálon fut, a fő sztorivonal mellett pedig betekintést nyerhetünk a családokon belül alakuló egyéni emberi drámákba, sorsfordító momentumokba. Annak ellenére, hogy öt évtizednyi történést sűrítettek be körülbelül tizenöt órába, korántsem beszélhetünk elkapkodott történetvezetésről, sőt, épp ellenkezőleg: a Taken apránként, fokozatosan építi fel a karaktereket, enged időt azok megismeréséhez, kibontakoztatásához.

Óriási pozitívumként említhető meg az élethű korrajz, ami kiválóan mutatja be a különbségeket és a változásokat, amelyek az USA társadalmában mentek végre. Ezenfelül pedig egyfajta ismeretterjesztő oldala is van a sorozatnak, ugyanis igen részletes módon ábrázolják a különböző korszakokra jellemző életvitelt, hétköznapokat. Külön dicséret illeti a sminkeseket és maszkmestereket, akik kivételes munkát végeztek a karakterek külsejét illető változások kivitelezésében, természetesen ezen a téren a színészek munkája is kiemelendő. Ha negatívumot kellene megneveznem, az sajnálatos módon a sorozat befejezésének módja lenne, hiszen számomra nem állt egyenes arányosságban annak minősége a Taken által diktált színvonallal.

Azok számára, akik nem látták még a sorozatot, de tervezik megtekinteni, megemlítendőnek tartom, hogy ne egy átlagos felépítésű szériára számítsanak. A Taken egyedileg kidolgozott tempóval rendelkezik, ezért aki egy lendületes, pörgős cselekményáradatot vár az első részben, csalódni fog. Ha párhuzamot kellene vonni, talán a frissnek számító Extantot hoznám példának, ugyanis hasonlóan „döcögősen” indulnak be az események, azonban később a türelmes nézőt kárpótolják a további izgalmak. Összegezve a Taken több szempontból egyedülálló sorozat, amely összetett módon boncolgat egy olyan témakört, amely rengeteg embert foglalkoztat, és bár a cselekménysor egy bizonyos szempontból mutatja be a történéseket, úgy gondolom, ki-ki a maga világnézetétől függően szórakoztatónak találhatja.

Értékelés: 8/10

Kinek ajánljuk: Alapmű az UFO-téma rajongóinak, és a konteók kedvelőinek, de bárkinek jó szívvel ajánlható, aki vágyik egy remek korrajzzal ellátott, fokozatosan, de alaposan felépített sci-fi-dráma sorozatra.

(Absvrd)