A zombiműfaj egyik kedvelt sajátossága, hogy bármilyen környeztbe helyezhető. Legyen téli kiruccanás a hegyekbe, ahol világháborús katonák zombulnak elő a jégből, vagy az is megállná a helyét, ha az ókorban Kheopsz piramisának csúcsán maga a fáraó gyilkolná a felfelé kúszó rothadt tömeget (most leszögezem, én találtam ki, nem ér lopni…). Jelen esetünkben Jane Austen kedvelt romantikus regényérére, a Büszkeség és balítéletre esett a választás, hogy megérjen egy “zombifikálódást”.

A 19. század Angliája nem nevezhető egy leányálomnak, még az arisztokrácia berkein belül sem. Áthidalhatatlan osztálykülönbségek, vagyonosodásért folytatott szerelmi intrikák, és természetesen az élőhalott hordák folytonos fenyegetése. Nincs olyan délutáni teaparti, vagy esti borfűtötte vigadalom, ami ne fajulná át agyloccsantásba. Egy ilyen közegben nem árt, ha az ember felkészült. Ez el is mondható a Bennet család lányairól, akik kínai kolostorokban tanulták aprítani a holtakat. Legyenek bármilyen Uma Thurman (Kill Bill) adottságúak is, a szerelem őket is elgyengítheti, főleg, ha a különleges Mr. Darcy is megjelenik. Mi fog győzedelmeskedni? A hatalom, vagy a szerelem? És mi lesz a zombikkal? És mégis, ki Eric Cartman apja?

A könyv 2009-ben jelent meg, hírnevét annak köszönhette, hogy sikerült finoman egyensúlyoznia Jane Austen klasszikusának értékrendjei és egy élőhalott világ abszurduma között. A végeredmény egy olyan groteszk horrorkomédia, ami közben példásan bemutatja ennek a társadalmi rétegnek a vívódásait. A film amúgy még többet is átemelt Jane Austen eredetijéből, mint a 2009-es paródiából, így visszaköszönnek az olyan morális ismertetőjegyek, mint az erősödő feminizmus, az alacsonyabb rétegek lenézése, és az uralkodó réteg kiváltságai.

A filmet nagy dobásnak szánták, ez már abból is látszik, hogy nem egy Asylum színvonalról van szó. Szép fényképezés, igényesen komponált zene, és a díszletek és kosztümök is arra utalnak, hogy az alkotók a legnagyobb mozivásznakat célozták meg. Mégis, a film hatalmasat bukott a pénztárakban. Mi az oka? Talán a “P, P and Z” mégis két szék közé esett. A PG-13-as besorolás is árthatott, mivel szépen véres a film, de egy horrorkomédiánál azt várjuk, hogy ipari fecskendővel szórják a vörös festéket. Sajnos a közel két óra alatt a szép, csipkés kosztumökről ritkán lógnak le a belek, inkább a maszkmesteri munka tartja a frontot. A romantikus lelkületűek pedig valószínűleg nem fognak beülni szeretett történetük zombi verziójára…

Ha rajongtok Jane Austenért, akkor biztos találtok kivetnivalót, mivel A Pride and Prejudice and Zombies koránt sem kiváló, viszont kétlem, hogy lenne bárki, aki egy ilyen filmnél a hibákat keresse. Sokkal jobban sikerült az átültetés, mint az bárki várta volna.

értékelés: 6.5/10

levyathan