Ugye mennyire szeretjük és már megszoktuk a déli harangszót? Nem túl hangos, hangja monoton, ámde kellemes, figyelmeztet minket az idő múlására. De vajon mennyire kényelmes azoknak, akik esetleg kongatják vagy nem csak olyan tisztes távolságból figyelik, mint amikor mi az utcán andalgunk? És vajon mennyire “kellemes” azoknak, akiket a harang segítségével kínoznak halálra? A Torrente del Bosque könyve ihlette cikksorozatom mai, rövidebb epizódjában a kínai harangot ismerhetitek meg.

Mivel az első harangok már évezredekkel ezelőtt, i. e. 2-3. évezredben jelen voltak a kínaiaknál, alighanem keleti barátaink nagyon hamar rájöttek, hogy hangja igen erőteljes, hosszabb távon pedig kifejezetten elviselhetetlen. Főleg ha az ember nem is kívülről hallgatja, hanem a harang belsejéből. Ahogyan a már korábban említett vízcseppes kínzás, ez is igencsak hatékony, ugyanis nem feltétlenül halálos, ám kiválóan alkalmas az alany őrületbe kergetésére – mindezt különösebb energia- és tőkebefektetés nélkül.

A harangot egészen a 20. századig használták, annyira hatásos volt és egyszerű. Lényege, hogy az áldozatot beültették a harangba, majd ketten, keleti és nyugati irányból elhelyezkedve felváltva ütötték a harangot. Természetesen a hóhérok mindezt füldugóval, egymást váltva tették, elkerülve az egészségkárosodást. A megsüketülés csak a legelső és legenyhébb következménye volt a tortúrának, a delikvensek ugyanis annyira nem bírták elviselni a hangos harangkúrát, hogy a saját nyelvüket, szájukat harapták el, lemarcangolták a bőrt saját arcukról, testükről. Amennyiben a harangjáték végeztével a büntetendő személy még élt, és vétke miatt halállal kellett lakoljon, nemes egyszerűséggel levágták a fejét vagy átszúrták a szívét, teljessé téve ezzel a kivégzést.

A kínai harang csak egy a sok leleményes keleti módszer közül, de kétségkívül az egyik legfrappánsabb.

I. rész: Kínai vízcseppes kínzás

II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek

III. rész: Rovarokkal élve megetetés

(Varin)