Hatalmas, otromba, emberevő teremtmények sokasága lelhető fel világunk számtalan mitológiai történetében. A számi (lappföld bennszülött népe) folklór stallo néven illeti őket, mi magyarok főleg Tolkien műveiből ismerhetjük e fajt, mint trollokat. A trollok a mai modern világban leginkább a különféle fantasy történetek legyőzendő teremtményeiként jelennek meg. Sosem értettem, hogy a troll mitológia őshazájából, mely környezetileg tökéletesen adott lenne, miért nem kaptunk még egy igazán velős horror történetet. (Kivételt képez itt a Trollvadász című film, ami egy nagyszerű próbálkozás volt.) Így mikor Spefan Spjut: Stallo című könyvével először találkoztam, és megpillantottam, hogy besorolás szerint a thriller műfajt gyarapítja, lelki szemeim előtt már kezdett kibontakozni, egy igazi hidegrázós történet melynek középpontjában a fentebb említett teremtmények állnak. Nem volt kérdés, hogy a regény szinte azonnal a kosárban landolva jött velem haza. De mit is nyújtott számomra a Stallo?

1977 nyarát írunk. Mona kisfiával, Magnusszal közös nyaralásra indul, egy svédországbeli sűrű fenyves kellős közepén elterülő erdei tisztáson, magányosan ácsorgó kunyhóba. A kiruccanás nem éppen zökkenőmentesen indul, ráadásul az anya fia kapcsolatát elmélyítő együttlétet különös történések zavarják meg. Végül Mona szinte félőrült módon ecseteli a kiérkező rendőrségnek, hogy kisfiát egy óriás rabolta el, aki csak úgy kisétált majd vissza az erdőbe.

2004 tele. Susso kriptozoológiával foglalkozó internetes oldalt üzemeltet. Az oldal főként a trollok felkutatására specializálódott. Susso nagyapja egy híres svéd természetfotós volt, akinek egyszer sikerült lencsevégre kapni egy az erdő takarásából kirohanó hatalmas medvét, aminek a hátán egy különös szürke bundás alak lovagolt éppen. Susso és nagyapja szerint is a lény egy troll volt, s nagyapja halálát követően a lány folytatja a nyomozást a teremtmény után. E kutatás viszi őt el egy idős asszonyhoz, aki fura törpe növésű alakot vélt látni a birtokán. Susso kamerát állít fel, hogy lefilmezhesse a feltételezett alakot. A felvétel nem várt eredményt hoz. Vajon tényleg egy trollt kaptak lencsevégre? Susso és családja a filmet elemzi, amikor megcsörren a telefon, s megtudják, hogy az asszony unokája eltűnt. A trollok utáni nyomozás innentől kezdve magasabb, életveszélyes szintre lép.

A könyv alaptörténete igencsak kecsegtető. Egy krimi történetbe burkolt velős trollvadászat ínycsiklandozó mézes madzagát húzzák el előttünk, és én bizony szépen ráharaptam a csalira. A regény alapozása tökéletes. A nyitó fejezet, ahol Monát és gyermekét ismerhetjük meg, bár kissé lassú, de az atmoszféra, amit lefektet mindenért kárpótol minket. A folytatás ezt a jól lefektetett alapot csak megerősíti. A svéd északi fenyvesekkel tarkított, ritkán lakott táj, ahol Susso a nyomozását folytatja a különös törpe után, nagyon jó helyválasztás volt a történet számára. S annak ellenére, hogy a nyitó fejezetben megtapasztalt lassú történethordozás itt még inkább szembetűnő, az embert még sem zavarja, mivel érdekességek, rejtélyek, és misztikumok sokaságával tompítják a csigalassúság érzetét. De sajnos ez sem tart a végtelenségig, mert az első száz oldalon túljutva, elveszik a varázs, és marad a tömény vontatottság. A könyv nem kicsit van túlírva. Számtalan olyan jelenetet és fejezetet kapott mely nemhogy nem lendíti előre a történet, de még bele is taszítja az egyhelyben ácsorgás unalmába. Az amúgy jól kidolgozott szereplők érdektelen cselekedeteit olvashatjuk oldalakon keresztül, mint pl. mit csinálnak egy boltban, vagy éppen munka közben, esetleg egy szórakozó helyen. Ezek mind mind felesleges oldalkitöltések. A könyv felére már annyira túlzássá mennek át az időhúzó részek, hogy az az érzésem támadt, az írónak ki volt szabva, a kötelező 600 oldal elérése, és ő ezt ezekkel az unalmas töltelék részekkel oldotta meg.

Persze a regény nem csak ebből áll. A történetbe szinte már a legelején bekapcsolódik egy másik szál, ami egy furcsa szimbiózist mutat be, egy család és az ő „albérlőik” között. Sokáig nem tudtam hova tenni ezt a szálat, de aztán az író mindent a helyére tett, és így tökéletesen passzolt Susso történetéhez.

Spjut a trollokat egészen egyedien tálalja az olvasó elé. Nem a szokványos módon kezeli őket, mint a világunkat fenyegető, elpusztítandó veszedelmet. Ehelyett annak szerves részeként létező, terhes titkok mögött rejtőzködő szegleteként kapjuk meg a könyvben stallo-népségként említett szerzeteket. A történések végig körülöttük forognak még akkor is amikor úgy tűnik teljesen máshova sodródik a sztori. Ám ennek ellenére is csak keveset tudunk meg róluk, s csak félmondatokban elejtett utalásokból rakhatjuk össze az ő történetüket.

Mindeközben görbe tükröt igyekszik állítani Spjut a svéd mentalitás elé, ami egy az említett népet és annak szokásait, felépítését, mentalitását nem ismerő olvasónak sajnos nem mond semmit.

A legnagyobb szívfájdalmam a regénnyel kapcsolatban az a könyv leírásában is hirdetett, vérfagyasztó thriller szinte minden nemű hiánya. Bár az első száz oldal megfelelő hangulatot teremt, és szépen adagolja a thriller és csipetnyi horror érzetet, a későbbiekben sajnos ez nagyon hamar kiveszik belőle, és hiába vártam, mondván majd a végén biztos megkapom azt amit várok, egy-két jelenetet leszámítva sajnos nem kapjuk többé vissza azt amit az első száz oldal nyújtott nekünk. A történet ugyanis inkább csak egy szimpla, unalomig hajszolt krimi, a thriller morzsányi utóízével megfűszerezve. S ennek ellenére se lenne az egésszel baj, ha a fentebb említett számtalan felesleges, töltelék rész nem törné- és ölné meg az amúgy néhol jól eltalált feszült hangulatot.

A Stallo egy igazi hiánypótló, velős thriller lehetett volna. Az alaphangulat megteremtése, és a környezet adott volt ennek létrehozásához. Ám Spjut inkább választotta a túlontúl vontatott, bőségesen túlírt krimit, mintsem hátborzongatást. Kár érte, nagy ziccert lett kihagyva.

S, hogy kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek, aki érdeklődik a skandináv mitológia, élet és a trollok iránt, és nem mellesleg nem zavarja az-az összesen közel kétszáz oldalt kitevő felesleges maszlag, ami történetbe lett belepakolva.

Értékelés: 6/10

(Wooltur)