Mit kapunk, ha Jessica Albához és Lily Rabe-hez adunk egy igencsak érdekfeszítő és a való életből merített történetet, remek helyszínt, hangulatos found footage-felvételeket? Egy kifejezetten erős kis horrort, amely végig magas szinten nyújt élvezetet, így semmiképpen sem érdemes kihagyni a megtekintését!

1978-ban Jonestownban Jim Jones szektavezér, a Népek Temploma vallási fanatikus csoport első emberének parancsára emberek százai követtek el mérgezés általi öngyilkosságot. Jones saját óvodát, iskolát, templomot működtetett a dél-amerikai Guyana területén, magát pedig Isten küldöttjének tartotta. A szellemileg sem teljesen ép vezetőnek végül 918 ember halálát tulajdonították, máig a történelem egyik legkegyetlenebb gonosztevőjeként emlegetik.

Alighanem ez a történet inspirálta a 2016-ban megjelent The Veil című filmet is, amelyben szintén egy öngyilkos szekta van a középpontban, csak éppen itt a vezért nem Jim Jonesnak, hanem Jim Jacobsnak hívják. Az évtizedekkel korábban megtörtént vérengzésnek csupán egyetlen túlélője maradt (Lily Rabe), aki Maggie (Jessica Alba) kérésére, félelmeit legyőzve visszatér a korábbi szörnyűségek helyszínére, hogy az eddig még megválaszolatlan kérdésekre is logikus magyarázatot találjon. Végül a filmesek megtalálják Jacobsék archív felvételeit az öngyilkosság előtti napokról, hetekről, így nyilvánvalóvá válik, mi volt a szektavezér célja és hogyan is élhette túl egyedüliként Sarah a tragédiát.

A film kiindulópontja, mely szerint amit a rendőrség több tucatnyi embere nem vesz észre, azt néhány lelkes, amatőr filmes igen, alapvetően csöppet butaság, de legyintsünk erre a tényre jótékonyan. Ami számomra tetszetős volt, az az, hogy viszonylag konzisztensen lett felépítve a 90 perc, lassabb kezdés után fokozatosan megyünk bele a történésekbe, de semmi hirtelen váltás, egyenletesen zajlik a cselekmény, végig tartva a hangulatot egy magas szinten. A színészeknek különösebben nem kellett megszenvedniük karakterük eljátszásáért, a szövegkönyvek sem voltak Háború és béke hosszúságúak, de ez nem is baj egy olyan műnél, ahol többnyire az archív felvételek és a visszaemlékezések dominálnak.

Összességében elégedett voltam a The Veillel, mert a magával szemben támasztott követelményeket remekül hozta. A found footage-jelleg azok számára sem lehet zavaró, akik nem szeretik a stílust, ebből ugyanis csak visszafogottan és emészthető stílusban kapunk. Nem bővelkedik jump scare-ekben a filmünk, Lily Rabe-be sem a mostani 90 perc alapján szerettem bele, de remek operatőri munkával és fantasztikus fényképezéssel sikerült egy hangulatos, szerethető horrort összetákolni. Az egyetlen komolyabb hibája talán az, hogy a karakterekkel nem tudtak mit kezdeni, több szereplő még háttértáncosnak is érdektelen, talán éppen az ő bővebb kibontásukra érte volna még meg áldozni néhány percet.

Értékelés: 7/10

IMDb

(Varin)