Hajdanán, a csigatv2 Képírók sorozattal kedveskedett az értőbb közönségnek, a Magyar Televízió pedig állandó „sorozatokkal” állt elő. Voltak Pasolini-, Bergman-, Truffaut-hétvégék, voltak mozik, amiket Szabó István vezetett fel, és egy ilyen alkalommal találkoztam Lars von Trier Hullámtörése után, Alejandro Amenábar A belső tenger című mozijával. A számomra ismeretlen, illetve akkor még amúgy is a fesztivál- és Bigas Luna filmeket nézők előtt ismert Javier Bardem-mel, és megvett kilóra. A rendezőt ezután összekötöttem a remek Más világgal, a hatásos Abre los ojos-szal és hozzácsaptam egy korai munkáját a szintén ügyes Halálos tézist. Mostanra viszont történt vele valami, azonkívül, hogy csak öt évente készít filmeket.

Minnesota állam egy kisvárosában járunk az Úr 1990. évében. Olyan átlagos életet élnek itt a helyiek, amelyről Stephen King álmodik minden nap. A rend őrei a kávézóban kezdik és fejezik be a napot, az autószerelőnek pedig csak csendben jegyzik meg, hogy legközelebb ne ilyen látványosan verje össze a családját ittas állapotban. Egy ehhez hasonló forma, szakmáját tekintve szintén autószerelő férfi lép be a rendőrőrsre, ahol vallomást tesz. Bevallja, hogy molesztálta a saját lányát, vagy legalábbis utalást tesz rá, de nem emlékszik, ugye az a fránya alkohol. Viszont a lánya, aki a történtek okán, a plébánián húzza meg magát, leírta, hogy mi történt. Sima ügynek tűnik, az apa etanoltól szitás agyából pedig hipnózis útján próbálják meg kiszedni az igazságot.

Az emléktöredékek és a lány folyamatos megnyilvánulásai viszont egy sokkal nagyobb ügyre, több embert is érintő sátánista szeánszokra enged következtetni. Még jó, hogy van egy ambiciózus felügyelő (Ethan Hawke), aki kezébe veszi az ügyet, így nem sikkad el, a vidéken oly sokszor alkalmazott és bevett szokás, a szemhunyás következtében.

A végig jelenlévő fenyegető érzés és Hawke tényleg hiteles és remek játéka viszi előre a mozit, de valahogy, a hangsúlyos bemondások „az FBI-t nem érdekli a dolog”, illetve a már elképesztően túlnyújtott és sorjázó álomszegmensek megölik, az amúgy történet nélküli mozit, pláne, hogy a csattanó előtt húsz perccel, egy tükörképpel mindent megmutatnak, így húzva el a befejezést.

Emma Watson egyetlen dolog miatt volt rossz választás és az nem a színészi kvalitás, sőt ez talán nem is az ő hibája. Elvileg az élettől megtépázott, meg amúgy is egy eléggé lerobbant környezetből származó vidéki fruska a karaktere, ennek ellenére végig hibamentesre alapozott arccal, szépen kiszedett szemöldökkel szerepel, mondhatni kész nőként, holott elvileg rohadtul nem erről van szó. De lehet ez csak engem zavart.

Ha a két évvel ezelőtti Mindscape-et, hozzám hasonlóan unalmasnak és semmitmondónak tartottad, vagy a sztárok ellenére még csak nem is hallottál róla, akkor nyugodtan kihagyhatod a Regression-t is. Hasonló a téma, de egyik sem képes emlékezeteset nyújtani.

Értékelés: 5/10

Miskei