Furcsa név egy furcsa filmnek. Miután kiderült számomra, hogy egy orosz vállalkozással van dolgom, rettentően elfogott a kíváncsiság, ugyanis az anyaföldjük olyan nívós filmeket adott már a világnak, mint a nagy szenzációnak számító Night Watch és annak folytatása. Eme történet Pavel Khvaleev rendező tálalásában persze magán viseli z ottani filmművészet bizonyos jegyeit, ám ez cseppet sem zavaró.
Nézzük azonban, mire lehet jutni a végignézésével. A film egészét mély, nyomasztó légkör lengi körül; Ayia és Mirra a két csendes lány a teljes pusztulásra ítélt városkában éldegél édesanyjukkal, aki azonban beteg – nagyon beteg. A megoldás nagyon messzinek tűnik, a betegségbe sokan beleesnek és gyógyíthatatlan. Bár nagy és nehéz erő nehezedik a lányok vállára, ők minden apróságban próbálják megtalálni a szépet. Egyikük szeretne továbbállni, ám számításaikat keresztülhúzza anyjuk halála, majd pedig az egyik lány fokozatos állapot romlása. Egyedül Herman atya érti meg és segíti őket. A testvérén mindenáron segíteni akaró Aiya véletlenül egy könyvet talál a szentfazék lakásában. Az unortodox írásokban való eligazodást az atya irányítja, hogy kiölje a lány a félelmet testvére lelkéből, így megszüntethető lehet a betegség.
A szürreális álmok valami rettenetben végződnek, ahogyan a Silent Hill játékok legszebb pillanatai is felsejlenek – valószínűleg inspirációként hathattak a filmre. Ez a helyzet viszont komoly változásokon esik át és a megmentésből egész gyorsan valami más alakul majd ki, hogy a végjáték letaglózó képsorai igen mélyen kaparják a néző torkát.
Lélektani dráma egy rémisztő környezetben – felhasználva az emberi elme segítségét és a minimális költségekből kihozható lehető legtöbbet: ugyan végig erősen filterezéssel érték el a tájak furcsa színeit, mégis jól működik, elképesztő vizuális helyzeteket teremtve. De nem csak a látkép erős, hanem a progresszív zenék és a fény-árnyék kombók harmóniája szintén óriásit nyom a latba a végelszámolásnál. Erős motívumok kerülnek elő, és a furcsa vallási szokások, regulák összevetése a megszokott, keresztény dogmákkal ugyancsak gondolkodásra késztetik a nézőt. Egyszerűen képes magába szippantani, mintha egy folyamatosan mozgó festményt bámulnánk 80 percen keresztül.
Bár végső következtetéseket mindenki saját maga fog levonni, a nem konvencionális snittek ösztönzően hatnak az elmére, tudatosítva, hogy nem csak a csőlátású amerikai álomgyár által terjesztett érzékelés taszíthatja az embert a félelem küszöbére. Bár nem kifejezett rémfilm, sok összetevője marad emlékezetes.
Értékelés: 7/10
Plendil
Be the first to comment on "III (2015)"