Senki az ég egy adta világon nem sejtette 1978 október 25-én, hogy a Halloween mekkora siker lesz. Az csak puszta számadat, hogy a mindössze 300,000 dollárból készült mű végül 47 millió dollárt kasszírozott, és ezzel sokáig tartotta a legsikeresebb független film címét, ám hatása a horror műfajra ennél sokkal jelentősebb. Gyakorlatilag a slasher, mint szubzsáner a Halloween óta létezik, és ha nincs Michael Myers, valószínűleg nincs Jason Vorhees és talán Freddy Krueger sem. Zárójelben jegyzem meg, hogy Norman Bates és az isten háta mögötti motele azzal a bizonyos zuhanyzóval, azért stabilan ott húzódik a Halloween mögött, de ez most más kérdés.

Egy, akkoriban igen erősnek ható felütéssel indít a film: Mindszentek éjjelén egy bohócmaszk mögé bújtatott kamera (na jó, egy személy szubjektív nézetből) meggyilkol egy lánykát, amolyan Psychósan – értsd a kés nem érinti a testet, csak újra és újra lesújt. A maszk mögött ziháló tettes gyorsan kiszalad a házból és belefut az épp hazaérkező szüleibe. Ugyanis, mint az a következő snittből kiderül, elkövetőnk egy 6 éves kisfiú, Michael. Tizenöt évvel később a Smith Grove intézetben tölti szótlan mindennapjait, kezelőorvosa, Sam Loomis (nocsak, pont így hívják az egyik főszereplőt a Psychóban) pedig nagyon komolyan veszi őt. Az öreg agyturkász éppen egy nővérkének huhog arról, milyen veszélyes is Michael, amikor az intézethez érve rémülten konstatálják, hogy az ápoltak szabadon lófrálnak. Mielőtt bármit is tehetnének, Michael (akinek nem látjuk az arcát) elköti az autójukat és eltűnik az éjszakában. Mivel másnap Mindszentek éjjele esedékes, az öreg prof zseniális logikával kiszaszerolja, hogy a szökevény valószínűleg vissza fog térni a tett színhelyére, a békés Haddonfieldbe. Nosza, a nyomába is ered.
Innen rögtön ugrunk is a helyszínre, és megismerjük Laurie Strode (Jamie Lee Curtis, minden tinihorror-királynők keresztanyja), az eminens iskoláslány egy napját, valamint idióta barátnőit, Lyndát és Anniet, akik már javában készülnek az esti betépésre és szexelésre. Sorsukat innentől már sejthetjük. Azt azért még észreveszik a lányok, hogy egy fehér maszkos alak kerülgeti őket egész délután, de hát Halloween van, vagy mi az isten?! Délután megjelenik a városban Dr. Loomis is, aki rögvest elkezd károgni Brackett seriffnek (aki történetesen pont Annie apja, de ez igazából csak a második részben lesz fontos) veszedelmes pácienséről. A seriff épp a fejét vakargatja egy kirabolt bolt előtt, ahonnan kést és maszkot lopott az elkövető. Mi sejtjük kinek a keze lehet a dologban. Lassan aztán beesteledik, az eminens Laurie a Doyle család kisfiára, Tommyra vigyáz, míg barátnői a szemközti házba szervezik a hancúrt. Annie lepasszolja Laurienak tök cuki kishugát, Lindseyt is és már épp indulna a pasijáért, amikor Mihály (akarom mondani Michael) egy késsel feltárja a gégéjét. Laurie és a skacok eközben Halloween horror-matinét néznek a tévében, ahol történetesen pont Carpenter kedvenceit vetítik: az 1951-es The Thinget és a kiváló Forbidden Planetet. Egyébként a Halloween II-ben, – mely ugyanezen éjszaka éjféltől hajnalig tartó eseményeit meséli el – ez a horrormatiné folytatódik: ott már a Night of the Living Deaden rettegnek majd a szereplők. A szemközti házba aztán befut a totálisan lökött Lynda és a pasija, akik miután Anniet nem találják otthon, gyorsan lenyomnak egy menetet. A “lemegyek egy sörért” című klasszikus szöveg beköpése után a pasi egy ajtóra szegezve végzi, majd Michael remek humorérzékről téve tanúbizonyságot Lynda nyakát is megdolgozza egy telefonzsinórral. A kis Tommy aztán észreveszi, hogy fura árnyak mozgolódnak a szemközti ház körül és a dologra felhívja Laurie figyelmét is. Hősnőnk fogja magát és átmegy, majd sikitófrászban rohan vissza, miután felfedezi Michael művét odaát. Persze a fehérmaszkos gyilkos követi és lezavarnak egy kötőtűs-drótvállfás összecsapást, ám a napot a sikongatásra iderohanó Loomis menti meg, aki hat golyót ereszt Michaelbe. Amikor a doki kimegy az erkélyre, hogy megnézze mi maradt egykori ápoltjából, zavartan pislogva veszi tudomásul, hogy az eltűnt. Csodálatos a befejezés, a sírdogálni kezdő Laurieval a háttérben, aki mintha valahogy számított volna erre a fináléra.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Halloween a kedvenc horrorfilmem mind közül. Nem kifejezetten véres, mai szemmel nézve talán lassú is, de ahogy BMÁ bácsi írta: abszolút értelemben vett horror. A számtalan koppintás és az egyre csökkenő színvonalú folytatások sem tudták megkoptatni a fényét, melynek olyan erős védjegyei vannak, mint Carpenter emlékezetes főcímzenéje vagy a Kirk kapitány gumimaszkjából átalakított Michael Myers álarc. Érdekességképp említeném meg, hogy itthon – a cikk írásának idején – a Halloween két különböző kiadásban látott napvilágot VHS-en. A VICO által megjelentetett rosszminőségű mozifelirattal ellátott változat szinte már fehérholló, ám a Zoom szinkronizált kiadása nem ennyire elérhetetlen. Utóbbi vonzerejét növelheti a tény, hogy az 1981-ben készült tévéváltozatot tartalmazza, melyhez Carpenter az eredeti stábbal forgatott további 12 percnyi – egyébként teljesen felesleges – jelenetet.

értékelés: 10/10

Batboy