John Carpenter a kedvenc amerikai rendezőm, azonban valamilyen oknál fogva a Menekülés Los Angelesből eddig kimaradt az életemből. Blizzard kolléga közreműködésének hála, nemrég sikerült megnéznem a filmet, és mivel ő éppen a kultikus első részről kívánt értekezni, adta magát a lehetőség, hogy egymás után kerüljenek fel a Harvesterre az ismertetők. A Menekülés New Yorkból nem tett kisebb dolgot, mint megajándékozta a világot az egyik legtökösebb amerikai hőssel, Snake Plisskennel, aki ezúttal sem fogott ki valami jó napot…

A film elején kiderül, hogy Los Angeles egy hatalmas földrengés hatására levált az észak-amerikai kontinensről. A kialakult káosz és politikai csatározások közepette egy amerikai szenátornak sikerül belavíroznia a Fehér Házba, és gyorsan meg is kezdi az amerikai lakosság “kifehérítését”. Mivel Los Angelest anno a bűn melegágyának nevezte a drága szenátor, sejthető, hogy mint New York esetében is tették, elszeparálják a szarba jutott lakosságot, és ide deportálják azokat, akik nem illenek bele az új jövőképbe.
Ahogy az már csak lenni szokott, a gubanc itt is egy csajjal kezdődik, ugyanis egy terroristavezérnek sikerül agymosnia az elnök csitri lányát, hogy az ellopjon egy fontos hadi titkokat rejtő táskát, amely birtokosa igen egyszerűen megoldhatja a fokozódó nemzetközi helyzetet. De mi van akkor, ha már a városba küldött elit kommandó egység sem képes visszaszerezni a szerkezetet? Természetesen Snake Plisskenre hárul ismét a megtisztelő feladat, hogy a legveszélyesebb bűnözőktől hemzsegő nagyvárosban a terroristavezér nyomára bukkanjon és megakadályozza az Egyesült Államok ellen tervezett invázió kirobbanását, amit maga a Fidel-imitátor készített elő.
Úgy látszik, Snake öregszik, mivel másodjára is sikerül bepalizni a szokásos módon, így csakhamar a Sunset Boulevard romja közt sétálgat, olyan gúnyában, ami – ha lehet – még tovább növeli amúgy sem alacsony coolsági mutatóit (nézzétek a képeket!). A küldetés során belebotlik pár “segítőbe”: a levakarhatatlan dumagép Eddie-be (Steve Buscemi), egy csajba, akit a szexi olasz színésznő, Valeria Golino, alakít, és egy nagyon laza szörfösbe, akit meg Peter Fonda játszik!
Snake nem is lenne a Nagy Snake Plissken, ha úton-útfélen nem kötné össze gyér arcszőrzetét az útjába kerülőkkel, de hát kénytelen versenyt futni az idővel, na nem azért, mintha annyira érdekelné a világ sorsa. Ő csak az alkalomra vár, hogy ismét megmutathassa: Snake Plisskennel nem lehet csak úgy büntetlenül szórakozni! Mi pedig már ismerhetjük őt annyira, hogy tudjuk, mi lesz akkor, ha a kezébe kerül a gyeplő: Világ kontra Snake Plissken, 0:1…

Sokan szarnak tartják ezt a filmet, mégis nekem eléggé tetszett a Menekülés Los Angelesből. Snake keményebb mint valaha; az új évtizednek hála tetőtő-talpig latex-rosszfiúként osztja az ellent földön, vízen, levegőben. És ezzel most nem viccelni akartam. Snake hatalmas szökőárat meglovagolva vágódik át a szörfdeszkáról a mellette futó autóúton száguldó Eddie kocsijába, hogy pár tízperc leforgását követően ilyen sárkányrepűlő izéről uzizza le azokat a csúnya kubai terroristákat. A motoros üldözés már túlságosan is alap, de azért ebben a filmben is ellövik egyszer. Biztos, ami biztos alapon. Ha szigorú akarok lenni, Carpenter végülis nem tett mást mint pofátlanul lenyúlta egyik korábbi sikerét. Ezzel nyílván ő is teljesen tisztában lehetett, ezért nyilván úgy gondolta, ha már lúd, hát legyen kövér, és elviszi a filmet a paródia irányába. Így kerülhetett a filmbe az említett szörfös jelenet, vagy mikor Snake kosárlabdázni kénytelen az életéért, és, természetesen az utolsó előtti pillanatban, csont nélkülit dob a pálya egyik végéből a másikon lévő palánkba. Az olyan utalások pedig, mint amikor a film elején a minitengeralattjáróval lavírozó Snake egyszer csak elhúz a Universal Studios romjai fölött, miután egy cápa majdnem kettéharapja a tengeralattjárót… hát, súlyosak (a film a Paramount égisze alatt készült). Ezenkívül érezhető az is, hogy Carpenter minden ellenérzését, amivel a filmipar fővárosa iránt viseltetett, belevitte ebbe a folytatásba, elég csak Bruce Campbell cameojára gondolnunk, amellyel a hollywoodi szépségideálok korrekciós műtétek iránti megszállottságát teszi nevetségessé. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem végig borsódzott a hátam a jelenet alatt. Természetesen a folytatás azért közel sincs a Menekülés New Yorkból színvonalához, hiába akciódúsabb, vagy viccesebb is annál (ez utóbbi annyira talán nem is nehéz neki), viszont elég vállalható egy akkora ökörséghez képest, mint amit Carpenter 2001-ben követett el A Mars szelleme címen. Jó hír (?), hogy Snake visszatérhet a közeljövőben egy valószínűleg kolosszálisan szar és anyagi bukással végződő remake erejéig, így legalább lehetőség nyílhat arra, hogy kiadják itthon is az eredeti filmet, aminek azt hiszem, nem csak én örülnék egyedül.

értékelés: 7/10

Yakuza