A tavalyi év sem múlt el nyomtalanul szerkesztőségünk emlékezetéből, s hagyományőrző rovatunkban minden tag megemlékezik a legjobb és legrettenetesebb élményekről, hogy a Kedves Olvasó is betekintést nyerhessen abba, milyen szempontok alapján és milyen elképzelések mentén épülnek fel a kritikáink. Folytatjuk a sort és az előző három cikk után ma jelentkezik két újabb beszámolóval oldalunk.

Miskei és afiaf írása következik!

Miskei

Az elmúlt években sajnos tendenciává vált, hogy olyan igazi,sokáig emlegetett unikum nem készült. Tavaly év végére még befért egy The Babadook illetve Starry Eyes, de ezek is szép lassan (lásd Imdb értékelés) elnyerték méltó helyüket. Idén pedig abszolút be kellett érnünk az átlagossal, ha szívemre teszem a kezemet egy 10/10-es alkotás sem készült, ami súlyos probléma. A „jó”osztályzatú mozik: It Follows – semmi új nincs benne, de alattomosan napokig követ; We Are Still Here – minimalistán hatol a bőröd alá és kedvesen fogja a kezed, míg átvezet a hektoliter véren; Backcountry– nyers, kilátástalan és mégis hétköznapi; The Visit – nézése közben végig a Wayans bratyók jártak a fejemben, és hogy egy Horrorra akadva epizódban, milyen apró darabokra cincálnák az őrült nagyit és állandóan rappelő, idegesítő kis unokáját.

Valahol erről az évről mindent elárul, hogy még egy ilyen mozi is helyet kap a 10-es listán; Creep – Mark Duplass remeklése és a Turbo Kid, ami az, a mindennapokban megfáradt léleknek, ami a Neutrogena a száraz bőrnek. Gyógyír. Ezeken kívül még simán említésre méltó volt a Cooties, Wyrmwood és a Hidden. Viszont volt három film, ami kiemelkedett egy kicsit az átlagból, a What We Do in The Shadows, az Extinction és a zene nélküli Ravenous a Bone Tomahawk, ami a Green Infernonak mutat egy rohadt nagy középső ujjat.

És ha már itt tartok nézzük a Bottom listát, a hatalmas csalódások panteonját: The Gallows, Boy Next Door, Lake Placid vs. Anaconda, Goodnight Mommy, Knock Knock, Green Inferno, Pay the Ghost, Poltergeist. Sci-fi téren az Ex Machina befutó, a Self/less felháborító. Nem volt kiemelkedő év, de majd jövőre jobb lesz!

afiaf

2015 nem nevezhető kiemelkedő évnek kedvenc műfajunk szempontjából, ugyanakkor a korábbi időszakokhoz hasonlóan ez az év is tartogatott számunkra néhány igazán emlékezetes alkotást. Az utóbbi idők trendje, a sorozatok térnyerése is tovább folytatódott, ami természetesen a horror zsánerét sem hagyta figyelmen kívül. Így a magára valamit is adó rajongó igen komoly problémával találta magát szembe: filmek vagy sorozatok? Én próbáltam az arany középutat választani, de így átnézve az év végi termésemet rájöttem, hogy a szériák egyre több időt vesznek el a filmek rovására. Azért a szokásos évi adagomat idén is ledaráltam, a nagyon kegyetlen előszűrőm után kb. 45-50 horrorfilmet láttam idén, amiből jó néhány alkotást tudok meleg szívvel ajánlani. A legnagyobb kínálat a zombi-apokalipszis alműfajában volt, pedig ebben a szubzsánerben már igazán nehéz újat mutatni.

Azért szerencsére akadt néhány kellemes darab a témában; a Wyrmwood egy bűnös szórakozás Ausztráliából, amolyan Mad Max a zombi apokalipszis után. Az Extinction egy kőkemény dráma, ahol a zombik hamar alkalmazkodnak a megváltozott időjárási körülményekhez. Rengeteg hó, fogvacogtató hideg és törött szívek a teljes kilátástalanság árnyékában. Végül két komolytalanabb megközelítés, amik néha könnyet csaltak a szemembe remek poénjaikkal. A Cooties-ban Elijah Wood és a tanári kar élet-halál harcot vív a vérszomjas alsósok ellen, akik egy fertőzött csirkepogácsa miatt éheznek a husira. A tesitanár karaktere szenzációs gegeket szállít és a vérbőségre sem lehet panaszunk. A Scouts Guide To The Zombie Apocalypse-et sokan átlagosnak titulálták, de számomra tele volt szuper ötletekkel és poénokkal. A Britney Spears kórus, a trambulin-jelenet, a remek karakterek és cserkész megközelítés engem megvett kilóra. Azért komolyabb darabok is akadtak, a Goodnight Mommy egy kőkemény osztrák pszichológiai horror, melyben egy ikerpár elbizonytalanodik édesanyjuk valódi kilétét illetően. A kérdés, hogy meddig hajlandóak elmenni a titok felderítése érdekében. Szépen fényképezett, lassú és nehéz látnivaló, de mindenképpen említésre méltó az idei év felhozatalából. A The Final Girls egy igazán mókás szerelmeslevél a ’80-as évek slasher-rajongóinak. Film a filmben, ahol a csajok nem viccelnek, és jobban teszik, ha nem is szexelnek. A Bone Tomahawk egy csontkemény western-horror koktél remek szereplőgárdával és fogcsikorgató kannibál-jelenetekkel.

Shyamalan az év visszatérője, a korai sikereit hozó szokásos recept alapján összerakott misztikus thriller/horror, a The Visit az idei év egyik fénypontja. Az unokák meglátogatják a sosem látott nagyszülőket, de a hét nem várt fordulatok sorát tartogatja. Nehéz jeleneteket kiemelni a What We Do In The Shadows szenzációs új-zélandi vámpíros horror-komédiából, mivel a teljes játékidő egy remekül felépített zsáner-szatíra. A helyi vámpírok mindennapjaiba betekintést nyújtó tv-show ténykedését kizárólag eredeti hanggal élvezhetjük igazán. Végül 2015 egyértelmű győztese nálam az It Follows, egyetlen idei film sem adott olyan közel tökéletes horror-eszenciát, mint az It Follows. John Carpenter korai munkássága előtt fejet hajtó, remekül fényképezett és végig roppant feszült alkotás újraírja a klasszikus slasher szabályait. A szexuális úton terjedő természetfölötti vírus olyan hullámvasútra ültet fel, ami nem ér véget a záró képkockákkal.

Sajnos bőven akadt messze elkerülendő darab is. Szív és lélek nélkül legyártott spin-off (Annabelle) vagy folytatás (Sinister II, A fekete ruhás nő II, V/H/S – Viral), de az Akasztófa c. förmedvényt se ajánlanám senkinek. Sorozatokból abszolút biztosra mentem, a kedvenceimet folytattam és nem is okoztak csalódást. A The Walking Dead 5. évada, az American Horror Story szörnycirkuszos (Freak Show) felhozatala is erősre sikeredett. A Hannibal zárása is pofás lett, igazán kedvemre való mókát szállított a Penny Dreadful, amit idén kezdtem el. Egyedül a The Strain, illetve a Supernatural aktuális évada okozott egy kis csalódást, de még azokat sem ástam el teljesen.

Sajnos ebben az évben is számos veszteség érte kedvenc műfajunkat, ezek közül számomra a legnagyobb egyértelműen Wes Craven halála volt. Az egyik kedvenc horrorrendezőm, a rémálmok urának, Freddy-nek a kitalálója, de a zseniális Sikoly-filmeknek is rengeteget köszönhet a műfaj. Színész fronton talán Christopher Lee elvesztése volt a legfájóbb, egész nap sorolhatnám a legenda emlékezetes filmjeit. Nyugodjanak békében!

A visszatekintés után, nézzünk a jövőbe, hiszen van miért várni 2016-ot! Korunk egyik legtehetségesebb horrorrendezője egy kis autós (Halálos iramban 7.) kitérő után visszatér a kaptafához. James Wan írja és rendezi a remekül sikerült The Conjuring folytatását, ami meg lennék lepődve, ha nem tanyázna előkelő helyen majd mindenki 2016-os toplistáján. Nagyon várom Mike Flanagan (Oculus, Absentia) új filmjét, ami tavasszal kerül majd mozikba Before I Wake címmel. Szinte remegve várom Robert Eggers kalandozását a 17. századi fekete mágia és boszorkányság világába, a díjhalmozó The Witch biztosan nem fog csalódást okozni. Nicolas Winding Refn (Only God Forgives, Drive, Bronson) új filmje is biztosan beszédtéma lesz egy darabig, a The Neon Demon a szépség-megszállottságba ad mélyebb betekintést. Lesz Büszkeség és balítélet újragondolás zombikkal, Péntek 13 reboot (újra!), The Purge folytatás, Ouija II, végre befejeződik a Resident Evil saga és Sam Raimi újra összeállt az Evil Dead remake rendezőjével (A Man in the Dark), úgyhogy lesz mit néznünk jövőre is. Emlékezetes horrorfilmekben gazdag új esztendőt kívánok minden rajongónak!