“Az ágy, ami megesz” – ilyen beharangozó melyik ínyenc horrorfan érdeklődését ne keltené fel? George Barry gondolt egy merészet és még 1972-ben nekilátott a film munkálatainak. Az alkotó sem előtte, sem utána nem készített egyéb filmet, így méltán lehet nevezni rövidített filmográfiájának, ami ebben a közel 80 percben látható. Az író-rendező ugyanis egy nagyon szürreális képet fest témájáról és nem igazán szeretnék elgondolkodni azon, honnan jöhetett az ötlet.

És vajon hogyan jött pont ez a megvalósítási forma? Kezdetben mintha nem találná a tónusát a film, annyira csapongó – bár ezt megtartja egész végig, hogy aztán egy kicsit saját maga karikatúrájává váljék. A komor jelenetek mellett bőven találunk szatirikus felhangú snitteket is, amik sokat löknek előre a filmen, ugyanis enélkül csak egy lenne a sok kaotikus filmművészeti zagyvaságból.

A film három nagyobb szegmensre van bontva: reggeli, ebéd és vacsora (meg a kiegészítő desszert) váltja egymást, és minden mozzanatról a narrátor – egy festménybe zárt áldozat – rántja le a leplet. S ha már ilyen akkurátusan fogalmaztam, muszáj említést tenni arról a tényről, hogy ezek kis részletek önállóan talán jobban “csúsznak”, mint egész filmmé összegyúrva. Teljesen kerek történetet senki ne várjon, csupán az áldozatok vívódását és az elátkozott, démoni erővel bíró ágy múltját tárja elénk a mesélő, amire hatalmas szükség van, lévén a színészi játék korántsem sikerült fényesre. Botladozó, szövegkönyvet alig megjegyző statiszták kerülnek az ágy gyomrába, ami viszont helyenként rettentő komikus módon rágó-harapó hangokat ad, a gyomorsava pedig kicsípi az emberek szemét.

A vágások olyan jól sikerültek, mint a mulatós műsorokban szereplő “énekesnők” legújabb fogyókúrája, és a beállítások is rém rosszak; gyakorta maradnak el részletek vagy éppen a kamerát túlzottan a színészek arcába tolják, ami idegesítő és fölösleges húzás. Ettől eltekintve a bizarr, de mégis ihletett zene és a speciális effektek amellett, hogy hozzáadnak a furaságához, sikeresen felülírják az unalmasabb időszakokat.

S ha már az effekteknél tartunk, bár néhány megmosolyogtató, de az ágy emésztése igazi kincs. A sárga löttyben amolyan Plusssz pezsgőtablettásan feloldódó emberi testrészek és egyéb dolgok egészen egyedi módon hatnak a látottakra és bár ez azzal jár, hogy a miértekre választ kereső agy számára nem marad semmi sem rejtve, olyan bájos és kedvelhető, hogy egy huncut kacsintással bőven elintézi az ember a kellemetlenebb részeket. Nem lehet nem kedvelni, annyira blőd és bizarr, mindamellett még a humora is működik bizonyos fokig.

Értékelés: 5.5/10

Plendil