Nehéz egy kislány élete, mikor alkoholista nemtörődöm nevelőszülőknél kell felnőnie, ahol a mostoha testvérek napi szinten terrorizálják. Ki vigyáz majd rá? A családsegítők, a szociális és gyermekvédők vagy a gondviselés? Lássuk be, senki nem tudja megóvni őt, és egy ilyen helyzetben jön jól a tudatalatti képesség, a telekinézis!

June hétköznapi gyermek is lehetne, de mivel a vérszerinti szülei sátánista szeánsz továbbképzésre jártak minden délután, ezért a kislányt csecsemő korában megérintette a gonosz és túlvilági képességgel átkozta meg. June akárhányszor felizgatja magát (serkenő bajszú tinik vigyázat, ez nem Kata, kit könnyű táncba vinni) a környezetében mindig történik valami megmagyarázhatatlan, főleg tárgyakkal, de egy idő után már a családjára is veszélyt jelent. Ezért a családsegítő áthelyezi a trailerparkból egy sokkal jobb, úribb szomszédságba, egy fiatal, ambiciózus házaspárhoz. Minden megoldódni látszik, de a gonosz nem alszik, így hiába a gondoskodó szeretet, a háttérben a viharfelhők gyülekeznek.

Gyenge forgatókönyvből nehéz maradandót alkotni, pedig az effektek még működnek is, Casper Van Dien pedig – soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is leírom -, hitelesen sír! A két család közti különbséget letudták azzal, hogy az egyik pörköltszaftos trikót hord, káromkodik és sört vedel, míg a másik família mindkét tagja, minden jelenetben ruhát vált és a legújabb Quelle katalógusból öltözködik, beállított műmosollyal az arcán, táborozást színlelve a műteremben. Mindeközben a főszereplő kislány, végig ugyanabban a Dorothy-ruhában tudja le a kilencen percet. Egy Dickens műben ezt még el is fogadom, de itt egy pöppet zavaró.

Stephen King világának találkozása az Ómennel nagyon gyengére sikeredett és bő nyolcvan percet sikerült feleslegesen elpazarolnom, Kedves Olvasó kérlek, te ne tedd, annyi más jobb dolgot is lehet ennyi idő alatt csinálni. A készítőknek pedig pont ugyanezt tudnám javasolni!

Értékelés: 3/10

Miskei