Elhagyatott elmegyógyintézeteket bemutató sorozatunk újabb epizódja következik, amelyben a Waverly Hills Sanatorium falai közé kalauzolunk el titeket. 

1910-ben járunk, amikor a Waverly Hills Sanatorium először bejegyzésre került, egy olyan intézményként, amely két emeletnyi területen tudja ellátni betegeit. Köszönhetően azonban az ekkortájt tomboló TBC-járványnak a kezdetben 130 beteget elszállásolni képes intézmény hamarosan túl kicsinek bizonyult, így szükségessé vált egy új, nagyobb befogadóképességgel rendelkező épületre.

Mivel az eredeti, fából készült tartószerkezetet meglehetősen körülményes lett volna bővíteni, az egész intézményt inkább újraépítették, ezáltal 1926-ra egy vadonatúj, a kor mércéi szerint modernnek számító kórház nyitotta meg kapuit. Természetesen a korszerű szó igencsak relatív és viszonyítás kérdése, hiszen a ’20-as, ’30-as években még mai szemmel már szinte primitívnek nevezhető módszerekkel próbálták több-kevesebb sikerrel a TBC-t gyógyítani. Az orvosok úgy vélték, hogy a betegek gyógyulását elősegíti a napfényben gazdag környezet és a természet közelsége, így ennek megfelelően próbálták az intézményt kialakítani. Ebből nyilvánvalóan semmilyen negatívum nem származott, hiszen a mai szanatóriumok jelentős részét is hasonló helyeken tartják fenn, amint azt az elhagyott elmegyógyintézeteket taglaló cikksorozatunk előző fejezetében is olvashattátok.

A napsütés és madárcsicsergés mellett azonban akadtak kevéssé barátságos és kellemes kísérleti módszerek a kór gyógyítására. Általánosan bevezetett protokoll, és hivatalosan validált ellenszer nem igazán akadt, a személyzet minden, általa ígéretesnek és hasznosnak vélt módszert bevetett a páciensek szenvedéseinek enyhítésére, ezzel sokszor fokozva a szerencsétlen betegek kínjait. Meglepő dolgokat olvashatunk, ha a korabeli gyógymódok után keresgélünk: voltak, akik azt hitték, segítséget nyújt, ha homokzsákokat helyeznek a betegre, ezzel pressziót kifejtve a tüdőre; egyesek jó ötletnek gondolták kioperálni néhány bordát, míg mások a tüdőlebenyeket kurtították meg. Nem szükséges hozzá egyetemi docensnek lenni, hogy kikövetkeztessük, ezek az eljárások teljességgel hatástalanok voltak, így az elkövetkező két évtizedben a TBC halálozási rátája az egekbe szökött. A helyzetet fokozta egyébként, hogy Kentucky államnak ezen a részén volt a járvány epicentruma, így a megbetegedések száma hatalmas méreteket öltött.

A helyzet 1943-ban vett szerencsés fordulatot, amikor a streptomycin alkalmazásával sikerült megfékezni a betegséget, ennek köszönhetően pedig a helyet a drasztikusan csökkenő betegszám miatt 1961-ben bezárták. 1962-ben viszont újra megnyitotta kapuit a Waverly Hills, ám ezúttal hivatalosan idősek otthonaként volt bejegyezve. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen ekkor már sok esetben mentális betegeket is elhelyeztek a Waverly Hills falai között. Ez az időszak volt az, amikor a betegek részéről számolatlan panasz érkezett a kegyetlen és embertelen bánásmódot illetően, hiszen sokan az őket ellátó személyzet vegzálásainak voltak kitéve. Ez az éra egészen 1982-ig tartott, majd az ezt követő 18 éven keresztül a hely többször is gazdát cserélt, mígnem 2001-ben akkori tulajdonosa végleg eladta, azóta pedig az épület elhagyatva áll, kitéve az ember és a természet hatásainak.

Ezek után talán joggal felmerülhet a kérdés, hogy mégis miként vált a hely az egyik legtöbb állítólagos paranormális jelenséget produkáló tébolydává. Ismét előkerül a jól ismert aduász, hiszen az ilyen jellegű beszámolókat hitelesnek tartó egyének a hely falai közt több évtizeden át zajló eseményeket teszik felelőssé. Kétség nem férhet hozzá, Waverly Hills falai közt rengetegen lelték halálukat, méghozzá nem olyan módon, ahogyan legtöbbünk távozni szeretne ebből a világból. A számok sok helyen változhatnak: a helyi legendák 60-70 ezer halottról beszélnek, ami nyilvánvalóan barokkos túlzás – a reális becslések valahová 6 és 8 ezer közé teszik az elhunytak számát.

Mindenki tudja, hogy a rengeteg szenvedésről és halálról szóló történetek táptalaján szárba szökkennek a paranormális jelenségeket emlegető kísértethistóriák. Waverly Hills esetében a klasszikusnak nevezhető jelenségek is előkerülnek: kísérteties hangok, maguktól mozgó tárgyak, bizarr, és nehezen megindokolható fényjelenségek, furcsa alakok, fantomok, amiket fényképek és videók örökítenek meg. Azonban az intézmény valódi nevezetessége az 502-es szobának keresztelt helység.

Az 502-es szobában ugyanis 1928-ban egy főnővér felakasztott holttestére leletek. A fiatal, 29 éves nő gyereket várt, tragikus halálának oka pedig a mai napig tisztázatlan. Sokak szerint a megfogant gyermek egy, a kórházban dolgozó – egyébként házas – doktoré vált, így nem zárható ki az idegenkezűség elmélete sem, bár a helyi halottkém öngyilkosságnak könyvelte el az esetet. 1932-ben egy újabb nővér lelte halálát a szobában – ő ezúttal az ablakon magát kivetve okozta önkezűleg saját halálát. Mondani sem kell, hogy a két haláleset óta a szobába lépő emberek furcsa jelenségekről számolnak be: egyesek hangokat hallanak, mások pedig látni vélik a két nővér szellemképét.

További bizarr érdekesség, hogy a járvány idején a felhalmozódó holttestektől egy 500 láb hosszú csatornán keresztül szabadultak meg, mivel a kórház igazgatósága nem akarta, hogy a rengeteg halott látványa tömeghisztériát váltson ki a betegek körében. A hely, amely a rendkívül hangzatos “halálcsúszda” nevet viseli, manapság szintén megmagyarázhatatlan jelenségekről szóló beszámolók alapját képezi.

Ha tovább keresgélünk a Waverly Hillst érintő paranormális jelenségek tárházában, vadabbnál vadabb, és egyre hihetetlenebb legendákkal találkozhatunk. Ezekben az állítólagos beszámolókban szó esik szellemképekről, a ház “standard” kísérteteiről, akiknek természetesen már neve is van: így találkozhatunk a szem nélküli Maryvel, a kis Timmyvel, aki vidám labdázásra invitálja az odalátogatókat, valamint a tetőn dalokat éneklő gyerekekkel is.

Nem lepődünk meg, amikor azt olvassuk, hogy a rengeteg parajelenségnek köszönhetően a Waverly Hills 2004 óta rendszeres, szervezett túráknak ad helyszínt, több ezzel foglalkozó műsor is forgatott itt, valamint elárasztották az ide zarándokoló parapszichológusok, szellemvadászok – az ezzel járó anyagi haszonra azt hiszem, felesleges is kitérnünk. Tucatszámra születnek a különféle bizarr videók és fotók, amelyek nyilvánvalóan minduntalan vitát képeznek a szkeptikus és a parajelenség-hívő oldal közt. Abban az esetben is, ha a kísértethistóriákból semmi sem igaz, és minden csupán a képzelet szüleménye, úgy gondolom, Waverly Hills puszta történelmével is groteszk bepillantást nyerhetünk egy letűnt kor sötét fejezetébe.

(Absvrd)

I. rész: Letchworth Village