Az Föld lakóinak jelentős hányada már jónéhány évszázada ahol csak tudja, ott pusztítja a környezetet, két kézzel vágva ezzel maga alatt a nem is olyan képzeletbeli fát. A túlnépesedő bolygó egyre nehezebben tudja eltartani az embereket, akiknek egy része néha már parazita életmódot folytat, így egyre nagyobb az esélye egy jövőbeli totális összeomlásnak.

Ezt a szituációt veszi történetének alapjául a 2009-ben bemutatott Pandorum is. 2174-et írunk, amikor a Föld szinte lakhatatlanná válik a rajta összezsúfolódott és nyomorgó 24 milliárd ember számára. Egy nemzetközi döntés értelmében hatalmas űrhajó indul útjára fajunk megmentése érdekében, a fedélzetén 60.000 személlyel. A jármű afféle modernkori Noé bárkájaként funkcionál, ugyanis az itteni állat- és növénypopulációt egy hatalmas génbankba sűrítették össze, hogy a jövendőbeli célbolygót benépesíthessék vele. Ezzel elérkeztünk a konfliktus forrásához, ugyanis a Földünkre kísértetiesen hasonlító Tanis bolygó eléréséhez 123 évre van szükség, így elkerülhetetlenné válik az utasok ciklikus időközökre történő hibernálása. Ennek köszönhetően a hajót néhány évente felébresztett, váltott legénység irányítja.

Az űrhajó computere által magához térített Bower tizedes különös helyzetben találja magát, ugyanis rögtön ébredése után tapasztalja, hogy valami nincsen rendben, hiszen semmi nyoma azoknak, akikkel a műszakban együtt kellene dolgoznia. Sikerül felébresztenie Payton hadnagyot, akinek szintén fogalma nincs, mi történhetett. Lassan kezd összeállni a kép kettejük számára, hogy valami balul sülhetett el, a sok vészjósló nyom legalábbis erre enged következtetni. A két katona együtt próbál közösen kiutat találni a groteszk szituációból, de a kezdeti nehézségek eltörpülnek a később rájuk váró borzalmak mellett. A Pandorum körülbelül ugyanannyi negatívummal rendelkezik, mint pozitívummal, ez talán indokolttá is teszi a felemás fogadtatást, ami a filmet annak idején érte.

A legnagyobb képzeletbeli pluszpontot a remekül kivitelezett, hangulatos atmoszféra érdemli. A sci-fik sokszor mondhatni előnnyel indulnak ezen a téren, hiszen az űr végtelensége, ismeretlen mélysége, sokszor ijesztő határtalansága rengeteg lehetőséget hordoz magában, amelyek kiválóan felhasználhatók a hangulatkeltés és a vizuális megjelenítés terén. A Pandorum ezt a maga módján szépen ki is aknázta, és bár a történet nem képvisel egetrengető színvonalat, kellően szórakoztatónak mondható, ötletes csattanóval a végén. A film vitatható minőséget képviselő pontja maga a cselekmény, illetve a konfliktus bemutatása. A sokkal több pontenciált tartalmazó gondolatokat sajnos néhol nem sikerült megfelelő módon kiaknázni, ennek köszönhetően alakul ki a disszonáns látvány, amikor a remek atmoszféra mellett olykor b-kategóriás filmekbe illő megvalósításokat látunk. A színészi alakítással különösebb gond nincs, bár a karakterek kellően közhelyesek ahhoz, hogy a nézőnek sikerüljön teljesen közömbösnek maradni. Mindent összevetve, a Pandorum egy szórakoztató alkotás, amely annak ellenére, hogy nem írta be magát nagybetűkkel a sci-fik történelmébe, egyszeri-kétszeri megtekintésre tökéletes.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Akik vágynak egy szórakoztató sci-fi-re, ami inkább kikapcsol, mintsem megtornáztatja az agyat.

(Absvrd)