Felejtsd el Gordon Ramsay és Fördős Zé egzotikus ételeit, meg a Michelin-csillagos éttermeket, ugyanis az igazi kulináris élvezeteket privát közegben, milliárdos házakban szolgálják fel az arra érdemeseknek. A szigorúan megívásos alapon történő vacsorák között is van egy, ahol a legízletesebb és legextrémebb falatot tálalják, az emberhúst! Urbánus legenda volna? Vagy csak nem találkoztál még gazdag sznobbal…

Marcos Vela messze sauciéron híres étel- és étteremkritikus, a tollából kilövellő tinta folyományaként bezárhatnak vagy éppen piedesztálra emelhetnek egy helyet. Kap egy megbízást, írjon a hírhedt magánvacsorákról. Híres, befolyásos ember lévén hamar eljut a sokszor műsorral és nem kevés megjátszással tarkított estélyekre és egyre közelebb kerül a főfogáshoz. Talán nem lesz spoiler ha elmondom, Marcos eljut az emberhús megkóstolásáig, persze oda azért nem olyan egyszerű bejutni.

Az Omnivoros néhol kimondottan kemény képsorokkal operál, már a nyitányban a maga néma obszcenitásával pofán csap, de egy villaforgatásig sem válik öncélúvá. Sznob világunk tükörképe végig szem előtt van, így a tudat, a néha önmagunkra ismerés az, ami igazából elborzaszt. Európai filmként, amikor szex van akkor nincs a színészeken valószerűtlenül pizsama, ing, ruha stb., amikor a hentes munka történik, a hús előkészítése, klopfolása, nincs prüdéria vagy érzelem, a kamera nem fordul el szemlesütve, mindent pörén a maga valójában mutat meg, hogy a részévé váljunk.

Van tudatlan, de pénzes közönség, akik elhiszik, hogy bármit megtehetnek; egy szellemileg elmaradt, érzelem mentes gyilkos meg egy cuisinier, aki egész életében hitte és komplett, már-már egyházi filozófiát kreált a kannibalizmus köré. Ezért tud sokkal többet adni, mint például a Motel.

Egyedül a színészi játékot éreztem egy picit gyengébbnek, de mivel nem zavaró, nem zökkent ki az „élvezetekből”, így ez elhanyagolható probléma. Pláne úgy, hogy olyan nagy erotikus étvágyú és mellű milfekkel sodorja össze az élet Marcost, hogy legyen bármilyen kemény is a világa, azért van miért irigyelni.

Nem könnyű darab, de újból bebizonyosodik, hogy Spanyolország és úgy általában Európa mennyivel másképp áll a filmművészethez, még akkor is, amikor költségvetési szempontból „csak” egy DVD-re kreált, alacsony költségvetésű mozit készít is. Lehet majd fintorogni és szimplán leszarozni, de aki képes egy picit átszellemülni az amerikai mozikhoz képest, pozitív élménnyel gazdagodhat.

Értékelés: 7/10

Miskei