A horrorvígjáték műfaja nem egy könnyű kategória. Részben azért, mert a két műfaj látott már szebb napokat is (a minőségi darabok gyakorlatilag tévéképernyőkre és az internetre költöztek, a vásznon egy-két kivétellel hulladékot tolnak az arcunkba), részben mert iszonyatosan nehéz az elemeket úgy adagolni és kombinálni, hogy az tökéletes legyen, egyszerre kapjunk élvezhető horrorfilmet és kellően színvonalas vígjátékot is. Idén azonban úgy tűnik, jó évet tudhatunk ilyen téren – nem csak az iskolás-zombis Cooties, és a sok helyen csak idén tavasszal bemutatott Hétköznapi Vámpírok tették próbára a horrorrajongók rekeszizmait, október elején befutott az ős-slashereket parodizáló The Final Girls is.

 

Max (Taissa Farmiga) édesanyja egy B-kategóriás színésznő, akinek karrierjét örökre megpecsételte, hogy a nyolcvanas évek elején sikolykirálynőt játszott a Camp Bloodbath-ban, az egyik legelső sikeres kultusz-slasherben (a Péntek 13 és hasonló táborozós horrorok paródiája). Egy sikertelen meghallgatást követően autóbalesetet szenvednek, amit csak Max él túl. Három évvel később, a baleset évfordulóján Max és barátai (Nina Dobrev, Alia Shawkat, Alexander Ludwig és Thomas Middleditch) részt vesznek egy éjféli horrormaratonon, ahol a Camp Bloodbath két részét vetítik le az elvetemült rajongóknak. Nem sokkal a film kezdése után néhány szerencsétlen véletlen révén kigyullad a vetítőterem, az eltorlaszolt ajtók helyett hőseink pedig a leglogikusabb megoldást választják – a vászon mögé rejtett vészkijáratot. Azonban miután átvágják a vetítővásznat, az esti sikátor helyett egy harmatos, élénkzöld erdő szélén ébrednek, a közelben pedig felbukkan egy sárga kisbusz, benne a Camp Bloodbath leendő áldozataival. A filmben rekedtek, az egyetlen kiút pedig, ha a gagyi, alulírt karakterekkel (köztük a Max édesanyja által alakított Nancyvel) együtt átélik a slasher eseményeit.

A dologba azonban bekavar, hogy a külvilágiak, miután extra táborvezetőkként csatlakoznak a szereplőgárdához, egészen irreális módokon megváltoztatják a film eseményeit. Pechjükre harmarosan az is kiderül, hogy a famaszkot viselő machétaforgató gyilkos őket is ugyanúgy képes megölni, mint az eredeti szereplőgárdát, ráadásul, csak hogy még tovább csökkentsék a túlélési esélyeiket, véletlenül sikeresen megölik a final girlt, a szereplőt, akinek a fináléban a saját bozótvágójával le kell fejeznie a gyilkost. Csak egy módon menekülhetnek meg – fel kell idézniük, és a saját javukra fordítaniuk a régi horrorfilmek összes lejáratott kliséjét.

A The Final Girls egy vérbeli retrohangulatú szerelmeslevél a slasher klasszikusokhoz, és bár az indulása nem a legjobb (a filmbe kerülős alapsztori talán a világ egyik legjobban agyonhasznált eleme, és sajnos a történeten még számtalan klisé ront), a paródia telitalálat, ezt pedig csak tovább erősítik a remek zenék, ötletes operatőri megoldások, és a gyakran elképesztő színészi játék, a karakterek közötti remek dinamika (Taissa Farmiga sikeresen bizonyítja, hogy az American Horror Storyn kívül is tökéletesen teljesít). Ráadásul, bár a film-a-filmben felállás bűzlik az izzadtságtól, a készítők néhány nagyon ötletes elemmel dobták fel – a feliratok például fizikai akadályokként manifesztálódnak, a szereplők a visszaemlékezések során ténylegesen átteleportálnak a helyszín régi, fekete-fehér változatába. Egyértelmű, hogy a készítők egyszerűen imádták ezt a műfajt, és minden erejükkel olyan alkotást próbáltak letenni az asztalra, amelyet minden más hozzájuk hasonló rajongó szerethet. A film gyakorlatilag az első Sikoly, csak kevésbé komoly sztorival, még több öntudatossággal és humorral, a Behind the Mask vígjáték elemekkel, valami, amit nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy értékel – de azok, akik hozzám hasonlóan több tucatnyi klasszikus, maszkos hentfesztivált néztek végig, az utolsó percig élvezni fogják.

 
értékelés: 8/10

 
Zoo_Lee