Óriáscápából nem lehet elég, akárcsak ótvar Asylum-filmekből! Ebből a megállapításból kiindulva, az alkotók újra összeeresztettek két, semmirekellő (és amúgy is hitványul kinéző) monstrumot, hogy harcoljanak csak az olcsó szórakoztatás jegyében, mert az kell a népnek! Egyes jeleneteket látva talán még Godzilla is felsikítana, hogy WTF?!

Filmünk nem bíz semmit a véletlenre. Ha esetleg elfelejtettük volna időközben a Mega Shark pusztító erejét, filmünk elején újraélhetjük, ahogy megrongál pár katonai tengeralattjárót – az egyiket konkrétan a farkával nekihajítja a Rio De Janeiro jelképének is számító hatalmas Krisztus-szobornak.

Valahol egy mindentől távoli, ruszki bázis szívében egy új energiaforrás segítségével életet lehelnek egy elfelejtettnek hitt, hidegháborús fémóriásba, bizonyos Kolossus-ba, mely feléledve pusztító útjára indul. Közben Mega Shark sorra veri vissza a katonai támadásokat, mire hőseink nagy nehezen (értsd: rengeteget balfaszkodva) kapcsolnak, hogy talán a fenyegető fémembert kéne bevetni. Egy repülőre kötött USA-zászlóval (!) sikerült aztán a Kolossus-t a cápa közelébe csalogatni, de sajnos közben a rosszak átveszik az irányítást a gigászi titán felett.

A megarobot elintézi, hogy a cápa is irányíthatóvá váljon a bizonyos új energiaforrás segítségével, és olyan dolgokat tesznek, ami egy Asylum produkcióba bátran belefér. Például a robot a cápát a farkánál fogva úgy megpörgeti, hogy elszáll egészen a sztratoszférába, ahol aztán a lézeres műholdat a farkával megforgatva felrobbantja! A végén maréknyi hősünk leboxolja a rosszakat, Kolossus pedig újra öntudatra ébredve (ezúttal jóra!) a cápát magához öleli, és mint ki jól végezte dolgát, egyszerűen túlhevülve felrobban az óceán fenekén.

Hűséges Asylum-osként azt veszem észre, hogy a Mega Shark kalandjai egyre jellegtelenebbre sikerülnek. Volt ugye kezdetben a Giant Octopus-, majd a Crocosaurus-, végül a Mecha Shark-epizód – ez utóbbi már tényleg elég mélyre merült -, de a mostani egyértelműen a legunalmasabb. Direkt nem használtam a legszarabb szócskát, mert mint tudjuk Asylum-ról van szó, és nála mindig van lejjebb…

Olyan kétségbeejtően szánalmas arcokat sikerült felkutatniuk ehhez a filmhez, hogy nekik még azt sem hiszem el, ha megmondják a pontos időt. Ami ebben a produkcióban történik, az ép ésszel felfoghatatlan; fényévekre van bármiféle filmes kategóriától. Külsőségek a szokott Asylum-minőségében tündökölnek, úgyhogy ezeket most nem sorolom, üdítő kivételt talán a Kolossus kinézete hoz. Néhol izomrostszerű borítás az amúgy robotikus fémtesten, melynek szeme néha világít! – szóval baromira vagány, haha! Ha kedves az életetek, nem nézitek meg, ééértem?!

 Értékelés: 2/10

eyescream