Mivel James Wan halálos iramban lelépett a forgatásról (és csak egy kis cameo erejéig tért vissza), ezért az első két rész társ szerzője, epizodistája, Wan cimborája Leigh Whannell lépett a rendezői székbe, gondolván: már minden voltam, csak dottore nem, há’ kipróbálom milyen ez! A (rendezői)szék kényelmes, de nem neki való!

Nem vagyok az első két rész elfogult rajongója. Tetszettek, működött bennük a parafafktor, amiért elkészültek azt hozták is egy erős, elfogadható szinten, de önálló univerzumként a The Conjuringgal és Annabellel nem tudom kezelni. Szóval lehet, hogy itt volt több visszacsatolás és utalás az elmúlt években elkészült mozikra (a kutya neve Warren), én ezért nem voltam hajlandó újranézni őket, csak hogy plusz mondandókat vagy esetleg poénokat észre vegyek. Így ezt a harmadik részt, teljesen önállóan kezeltem. Szomorú hír, de bármelyik évértékelő beszéd több izgalmat rejt.

Quinn nemrég vesztette el édesanyját, elkeseredésében pedig felkeresi Eliset a híres látót. Elise segít a lánynak, vagy legalábbis azt szeretett volna, de önkéntelenül a poklot hozza szerencsétlenre. A hajdanán fölöttük lakó öreg, ugyanis a túlvilágon a démonok egyik leggonoszabbjává edzette magát, és bár nem hívták, azért Ő szívén viseli a gyászoló lány sorsát. Ergo: Quinn sokszor lesz egyedül a sötétben, hogy mi jól megijedjünk.

A történet tulajdonképpen csak két ijesztgetést összekötő, vagy még inkább előkészítő jelenetek sorozata. Nem is akar és nem is tud több lenni, mint a hirtelen felvillanó kísértetes szituációk sokasága. Felüdülést egyedül a két balfék szellemirtó feltűnése jelenti, de ahogy az első részben, úgy itt is csak önmaga paródiává válik (Come bitch!), ezáltal Whannell nem csinált mást, mint ugyanazt a filmet leforgatta harmadszor, csak a lehető legolcsóbb és legkevésbé működő eszközökkel. Ha zsigerig hatoló, félelmetes légzőkészülékes „embert” akarsz, nézd meg a Kék bársonyt.

Értékelés: 4/10

 

Miskei