A kis költségvetésű horrorfilmeknek kétségtelenül van egy sajátos bája, habár én általában nem szoktam túlzottan elájulni tőlük. A szív és a lelkesedés a gerince ezeknek a produkcióknak, ami kreativitással párosulva jó néhány esetben jobb végeredményt szállít, mint az álomgyári folytatások vagy újrafilmek.

Ezúttal Jeremy Lovering története volt soron, aminek a rendezését is bevállalta. A brit horrorfilm-gyártás azért évről-évre termel egy-egy érdekesebb alkotást, bár az In Fear szerintem nagyjából a korrekt iparosmunka jelzőt érdemli csak ki.

A háromszereplős pszichológiai horror igazi kamaradarab, középpontjában Tom és Lucy állnak, akik a friss ismeretség ellenére együtt indulnak el egy zenei fesztiválra. Mivel a pár a játékidő teljes egészében vásznon van, kulcskérdés volt, hogy mennyire hitelesek együtt, de szerencsére ezzel nem volt semmi gond. Teljesen természetesen alakítják a kissé bizonytalan, de érdeklődő fiatalokat, akiknek a kapcsolatából még bármi lehetne. A feltételes mód természetesen már sugallja, hogy az utazásuk nem várt fordulatot vesz, mivel Tom remeknek induló romantikus ötlete tragikus véget ér.

A Gyilkos túra (1972) óta tudjuk, hogy a helyiekkel jobb harmonikus kapcsolatot ápolni, azonban főhőseink mégis kissé sietve távoznak a bárból. Némi gondolkodás után Lucy igent mond, néhány perc múlva meg is érkezik a kísérőjük a Kilairney House Hotel felé. Útközben a szokásos kis civakodásoknak leszünk szemtanúi, mivel a táblák egy idő után ellentétes információkat mutatnak. A térkép vagy a táblák, jobbra vagy balra, egy idő után már teljesen mindegy, mivel akármerre mennek ugyanoda jutnak vissza. A kétségbeesés egyre jobban utat tör magának, hiszen lassan rájuk esteledik és még mindig ugyanazokat az ismeretlen utakat róják. Épp mikor oldódna egy kicsit a hangulat, felbukkan egy idegen, aki fizikailag és szellemileg is terrorizálni kezdi főhőseinket. A motivációt rejtély fedi, de kimondva kimondatlanul a bárban történt ismeretlen eseményeket okolják főhőseink, de arra nem számítanak, hogy eddig eldurvulnak az események. Egy kisebb baleset után azonban fény derül az igazságra, hiszen a háttérben egy bomlott elme lélektani kísérlete áll.

A végkifejlet néhol komikus hangot is megüt, ami azért nem koherens a film dramaturgiájával, de a befejező képsorok igazán maradandóak. Érdekes, hogy összességében nagyon kevés helyen tudok belekötni a filmbe, de ami hiányosság, az bizony nagyon hiányzik. Szépen fényképezett, jó alakításokkal megtámogatott alkotás, ami egyenletesen építi a feszültséget. Sajnos azonban a sztori hagy némi kívánnivalót maga után és pont a film második fele az, ami lyukaktól tátong. A 90 perc alatti játékidő ellenére többször unalomba fullad a darab, ráadásul néhányszor az önismétlés csapdájába is esik.

Ennek ellenére a végeredmény egy érdekes alkotás, amit a műfaj kedvelőinek mindenképpen érdemes megtekintenie. Nem lesz mindenki kedvence, de aki kedveli a lassan építkező, pszichológiai horrorfilmeket, annak okozhat kellemes pillanatokat.

Korrekt. 10/6

afiaf