A Titanic filmfesztiválon hazánkban is debütált alkotás két kiagyalója, Justin Benson és Aaron Moorhead korábban dolgozott már együtt, és például a Resolutionben megmutatták, hogy képesek a modern mesemondók közé lépdelni. jelen filmjükkel pedig a szinte elképzelhetetlent igyekeznek összegyúrni: egyrészt egy bontakozó szerelmi történet, amibe a monszter téma és egyfajta lovecrafti íz is vegyül, hogy mindezt tudományosan és történelmileg is megpróbálják hitelessé fabrikálni.

Nem egyszerű munka, ráadásul a szerelmes történetek sorra buktak el a nézők orra előtt, talán nem kell bemutatnom a csillámvámpír pónikat és az egyéb marhaságokat, hogy aztán csak elvétve maradjon talpon pár alkotás. De ne rohanjunk ennyire előre. Evan élete nagyon kezd kizökkenni a normális kerékvágásból: utolsó élő rokon, az édesanyja betegségben elhuny, amit egy munkahelyi verekedéssel tetéz. A kézenfekvő ötlet a szociális kapcsolatait nullára redukáló srácnak, hogy új környezetet keressen magának. Elindul Európába, ahol haverokat is talál magának, s egészen Olaszországig barangolnak, amikor az egyik padon a szép vízparti városban megpillant egy gyönyörű nőt. Louise azonnal magával ragadja. Megismerkedésük éppoly viharos, mint a szél, és minél többet tud meg a fiú a lányról, annál rejtélyesebbé válik neki, de mégis kötődik hozzá. Eközben pedig rövidebb-hosszabb jeleneteket látunk, amik közben emberek halnak meg, és valamiféle metamorfózison megy keresztül Louise. Hogy végül egymáséi lehetnek-e az egy igen érzelmes végjátékban derül ki, de addig még közös utazásuk fényt derít arra, ki ez a lény és hány szállal kapcsolódik az emberiség múltjához.

Mint említettem, valahol félúton helyezkedik el a modern lávsztorik és a horror között, de az alkotóknak sikerült megtalálni az egyensúlyhoz közeli állapotot. Nagy energiákat fektettek abba többek közt, hogy számos történelmi eseménybe beillesszék ezt a nem emberi oldallal is rendelkező, különleges lényt. A sok támpont – akkor is, ha ezek többsége kitaláció – megerősíti a nézőt abban, hogy egy térben és időben elfogadható közeget hoztak létre. Ehhez hozzájárulnak olyan részletek, mint az, hogy a lány az orvostudományban is remekel, és mint tudós lélek, messze tagadja a vallást, ennek pedig olykor hangot is ad. A tudomány kontra kereszténység vitakör mellett szerencsére fordítanak időt arra is, hogy a nő fontosságát hangsúlyozzák, ráadásul egész agyafúrt módon: az olasz farmer és a főszereplő srác a nyelvi akadályokkal küszködve is megosztja egymással elképzeléseit és véleményét. Számos életút keresztezi egymást és bár igaz, hogy néhol mintha megszakadna a történetfolyam, de így is van elég gondolkodni való, hogy a játékidő alatt lekösse végig a figyelmünket.

A nagy erőssége a filmnek az operatőri munka, a hosszú, elnyújtott amerikai plánokkal és konstans kameramozgással hozza közelebb (vagy tolja el) a szereplőket, amit a nagyszerű beállításokkal emelnek magasabb szintre. Díszletet sokat nem kellett választani, egy ekkora történelemmel bíró város a háttérben megalapozza hangulatát. A szűrők kicsit erős használata időnként fakóvá teszi a képet, ami zavaró, de a speciális effektek általában jól sikerültek, bár néhány helyütt azért érezhető, hogy mennyire belenyúltak az átalakulásokba CGI segítségével. Ettől eltekintve működnek a snittek, a melankolikus zene pedig bátran támogatja a cselekményt.

A remek színészi játék, a korrekt forgatókönyv és a jó beállítások miatt nagyon ajánlott megtekintésre, sőt, a többszöri elővétele sem kizárt.

Értékelés: 7/10

Plendil