A Wes Craven nevével fémjelzett produkciót – melyben olyan kultikus horror-ikonok tűntek fel epizodistaként, mint Robert Englund, Tony Todd vagy éppen Kane Hodder – egy teljesen vállalható, sőt mi több, szarkasztikus humorával és korabeli trükkjeivel még szórakoztatónak is mondható moziként tartom számon, folytatása viszont közel sem sikerült annyira üdítőnek.

Egy rosszul sikerült rablás során a múzeumban lévő ősi szobrot meglövik, a tűzopálból pedig újra kiszabadul a kívánságokat teljesítő gonosz dzsinn. Felveszi az előző részben ismert emberi alakját, majd simán hagyja, hogy elkapják a kiérkező rendőrök, és miután az egész balhét magára vállalja – az Amerikai Igazságszolgáltatás történetének talán legrövidebb eljárása során – hamar rács mögé kerül.

Közben az egyik betörő – a mindig más pizsamában nyugovóra térő – Morgana tökre ki van készülve, mivelhogy a rablás során barátja meghalt, ráadásul egy próféciáról dumáló démoni teremtményt hallucinál időről-időre. Némi kutakodás után talál is egy cikket a perzsa szobor eredetéről, amiben elvileg azt is leírják, hogy kell kinyírja ezt a transzdimenzionális lényt. Csak annyi a bökkenő, hogy azt egy tiszta lélek viheti véghez, ő viszont már embert ölt. Míg pap barátjával próbál megoldás keresni, addig a dzsinn megszökik a börtönből, és stílszerűen elindul Las Vegas-ba, ahol az emberek mit meg nem adnának azért, hogy nyerjenek…

Míg az első rész egy teljesen vállalható (morbid humorral átitatott, látványos trükkökben gazdag) mozinak tekinthető, addig a Jack Sholder író/rendező által elkövetett sequel már közel sem tartogat számunkra ilyen mértékű szórakozást. Az egész produkcióról lesüt a második részekre oly jellemző hanyagság, vagyis még több mindent akartak beletuszkolni, csak éppen pénz meg szakértelem nem volt hozzá.

A trükkök meglehetősen gyengék (egyedül talán a film elején látható, falból megszülető dzsinn tetszett), a halálnemek az első rész frappáns megoldásaival szemben elég fantáziátlanok, habár a morbid és gusztustalansági faktor megpróbálták még egy kicsit überelni, haha! A szereplők közül egyedül a dzsinnt alakító Andrew Divoff játszik valamit – sőt mi több, ő az egyetlen szimpatikus arc az egész filmben! -, ellenben a főszereplő Morgana karakterfejlődése során iszonyat idegesítővé válik. Az, hogy a démon ez alkalommal 1001 lélek (!) megszerzése után hozza csak el a világvégét, szimplán nagyzási hóbortnak tartom, esetleg valakit túlontúl megihletettek az Ezeregyéjszaka meséi, haha!

Értékelés: 5/10

eyescream