A horrorfilmek jellegéből adódóan elég kevés családi horror létezik. Érthető is: az emberek jelentős része szívesen rémüldözik a moziban vagy a tévé előtt, gyermekét azonban általában mindenki igyekszik hermetikusan elzárni az ilyesfajta rémségektől. Ám míg a baltás gyilkosok, agyvelőre éhező zombik és társaik tiltólistán vannak, mások, mint például az ördög, a gonosz mostoha, vagy a gyerekeket felzabáló boszorka megtűrt, sőt, kedvelt karakterei a gyermekmeséknek. Roald Dahl, Anglia egyik legnépszerűbb írója, a „Meghökkentő mesék” és a „Charlie és a csokigyár” kitalálója is írt jópár éve egy nagyon kedves, ugyanakkor kellően hátborzongató mesét a boszorkányokról, amit aztán meg is filmesítettek. A szokatlan műfajú családi horrort én még apró gyermekként kishúgommal és a nagyival láttam moziban, de a nálam fiatalabb korosztály is megtekinthette nemrég valamelyik kereskedelmi csatornán.

A gyerekek többségét egy idő után fel szokták világosítani arról a szülők, hogy boszorkányok nincsenek. Luke esetében ez fordítva történik: a tíz év formájú kisfiúval közli a nagyanyja, hogy boszorkányok bizony léteznek. Ám azok a „valóságban” nem seprűnyélen lovagló, vagy üstben mindenféle gusztustalanságot kavargató, idétlenül vihorászó bibircsókos szipirtyók, hanem látszólag teljesen normális emberek, akik ennek köszönhetően észrevétlenül el tudnak vegyülni köztünk. Ismertetőjelek persze vannak, amit a szakavatott szem képes kiszúrni.
A boszorkányoknak például nincs lábujjuk, ami miatt nem tudják csini női topánkában illegetni a picsájukat; csak és kizárólag régimódi, a lábfejet tökéletesen takarásban tartó lábbelit kénytelenek hordani. Továbbá a boszorkányok kénytelenek parókát viselni, mert mindegyikőjük kopasz. Lehet, hogy a skinhead-ek a személyazonosságukat bátran felfedő boszorkányok volnának? Érdemes volna ellenőrizni a lábujjaikat – amit olyan ügyesen REJTEGETNEK A BAKKANCS ALATT!!!
Meg aztán a banyák jó része emberi maszkot visel, mert a bőrük oly csúf, hogy senki nem akarna dugni velük.
És ami miatt a boszorkányok rendkívül veszélyesek: bár képesek nagyon kedvesen viselkedni, valójában gyűlölik a gyerekeket, már a szaguktól (amit messziről megéreznek) hányingerük van, és bizony ennek megfelelően előszeretettel rabolnak el egyedül játszó kisfiúkat, kislányokat.

Történik egyszer, hogy Luke és a nagyi egy angliai hotelben szállnak meg – úgy tervezik, kikapcsolódásképp ott töltenek pár napot. Csakhogy velük nagyjából egy időben érkezik egy népes női társaság is, akik látszólag valamiféle „Nők A Nőkért” egyesület tagjai is lehetnének, ám az első gyűlésükön, ahol zárt ajtók mögött szabadulnak meg parókájuktól és egyéb kellékeiktől, a teremben észrevétlenül elbújt Luke számára is világossá válik, hogy ezek bizony boszorkányok. A főbanya beszédében először szomorúan állapítja meg, hogy országukban még mindig túl sok a gyermek, de aztán rátér a megoldásra is: egy újonnan kifejlesztett, Formula86 nevű varázslötty segítségével egérré lehet változtatni a gyermekeket, akik a metamorfózist követően könnyedén eltaposhatóakká válnak.
A boszorkányok örülnek, s tesztelik is a varázsszert először egy dagadt kisfiún (akit pár tábla csokoládé ígéretével nem volt nehéz becsalogatni a konferenciaterembe, az addigra visszavedlett boszorkányok közé), majd sajnos főhősünkön, a kis Luke-on is. A szer működik, a gyerekek egérré változnak, a szipirtyók pedig örvendeznek vala.
Egérré változott hőseink azonban elhatározzák, hogy meghiúsítják a boszorkányok globális gyermekellenes akcióját, amibe a nagyit is bevonják (ezt relatíve könnyen megtehetik, emberi nyelven beszélő egérként).
De vajon két egér és egy szenilis nagymama képesek-e felvenni a harcot és győzedelmeskedni a főboszorkány és csatlósai felett?
Valószínűleg igen, mivel ez egy mese, de hogy hogyan, az sem mindegy.

A Boszorkányok egy nagyon kedves kis film, ami azért helyenként kellően ijesztő lehet, főleg a fiatalabb korosztály számára. A történetszövés érezhetően most sem okozott gondot Roald Dahl úrnak, és a színészek játékával sincs hiba; az alapjáraton elég ijesztő Angelica Huston nagy átéléssel formálta meg a főboszorkányt, és az undok hoteligazgatóként is telitalálat volt Rowan Atkinson, aki ezúttal a ripacskodást mellőzve próbált színészkedni.
A film ezek mellett szépen fényképezett, továbbá a sminkesek és trükkmesterek is jó munkát végeztek a boszorkányokkal és a beszélő műegerekkel, úgyhogy nagyjából minden összejött ahhoz, hogy a könyv után a film változat is kifejezetten élvezetesre sikerüljön, elég széles korosztály számára.

értékelés: 9/10

Blizz