Egy játékban sikerült megnyernem Takami Kósun 1999-es, nagy botrányt kavaró, mégis óriási sikert arató regényét, a Battle Royale-t, amit aztán el is olvastam. Aztán amint megtudtam, hogy van belőle film, rögtön meg akartam nézni, mert a könyv elég brutális volt, de azért más, ha az ember elolvassa a rémséget és más, ha kendőzetlenül a képébe tolják. Amilyen durva volt a könyv, legalább olyan durvának kell lennie az abból készült feldolgozásnak is, ugyebár. Legalábbis én ezt vártam volna, a végeredmény viszont nem egészen ilyen lett…
Egy fiktív időben, egy bizonyos országban létezik A Program, aminek keretében egy adott középiskolai osztályt egy elszigetelt helyen kegyetlen játékra kényszerítenek. A gyerekeknek különböző fegyverekkel meg kell ölniük egymást, amíg csak az utolsó „győztes” nem marad. Ezúttal a választás a Siroiwai Középiskola 1/b osztályára esik, főhősünk pedig az egyik fiú, Nanahara Súja lesz. Súja már a játék legelején elveszti legjobb barátját, így az ő emlékére elhatározza, hogy megvédi a lányt, akibe komája szerelmes volt. A félénk Nakagava Noriko így hősünkkel együtt vág neki ennek a förtelmes túlélő-tábornak, ahol az egykori haverok is ellenségek, ahol senki nem bízhat senkiben és bárki életét vesztheti egy szempillantás alatt. Egyesek ugyanis nekiállnak módszeresen kiirtani a többi diákot – de vajon ki lesz a győztes?
Ez az ötlet óriási, de ha belegondoltok, mi az értelme? Miért kell ezt végigcsinálniuk? Nos, a film szerint egy törvény miatt, a könyv viszont sokkal jobban belemerül ebbe a témába, ott tényleges ki is derül, hogy van értelme ennek az egésznek. Most viszont elsősorban a mozgóképről van szó, így nem akarok senkit az eredetivel fárasztani. A lényeg tehát, hogy adott 42 gyerek, akiknek meg kell ölniük egymást. Barátok, haverok, szerelmesek és így tovább – nem számít. Minden attól függ, hogy akarsz-e játszani, vagy nem? Aki nem akar, az vagy védekezik, vagy bujkál – vagy meghal. Aki pedig játszik, az nincs tekintettel senkire és semmire, merthogy győzni akar. Aki eddig a padtársad volt, most lehet, hogy az életedre tör majd…
A moziban van egy hatalmas különbség a regénnyel szemben, ez pedig a programot levezénylő tanár személye. Az eredeti egy alávaló, undorító alak, itt viszont egy kiégett, célok nélküli férfit mutatnak be nekünk, aki már majdhogynem szánni való. De nem értem, ez miért jó. Miért kéne a könyv egyik legvisszataszítóbb figurája iránt éreznünk bármi pozitívat? És mik ezek az érthetetlen jelenetek, amik hozzá kapcsolódnak? A csúcs az, mikor a semmiből megjelenik az erdő közepén és ad Norikonak egy esernyőt, majd lelép. ÉRTELMETLEN! Egyébként is sok figura le van butítva, a két órás játékidő ellenére a legfőbb hősök közül csak Súját ismerjük meg úgy-ahogy, meg a szintén elég fontos Kavada Sógót, de a többiekre nem jut hely és idő – csak felszínesen. A könyvben részletesen bemutatott gyilkosságok 70%-át nem láthatjuk, sokszor megmásították a halálokat is, a főszereplő fiúnak pedig kreáltak egy szintén nem túl érdekes/értelmes háttérsztorit. Azért vannak jó dolgok is, mondjuk Súja külseje tökéletes, szinte így jelent meg előttem olvasás közben. A nagyon szépnek leírt Szóma Micuko és a szintén figyelemre méltó külsejű Csigusza Takako szintén jól eltalált választás lett. Szugimura Hirokit kicsit másnak képzeltem, Kirijama Kazuot nagyon másnak, Mimura Sindzsi iránt pedig itt nem lehet rajongani, mert nem ismerjük meg eléggé. Kavada királyul néz ki, de nem ér fel eredeti másához. A zene nekem nem tetszett (komolyzene szól folyton), a végén pedig van egy olyan iszonyatos baromság, ami egyszerűen elképesztő! A színészek megfelelően teljesítenek, de sajnos a legtöbb harcot/gyilkolást nem mutatják és a túl gyors történetvezetés is rosszat tesz a Battle Royale-nak. Mindezek ellenére a két órás játékidő alatt nem fogunk unatkozni (kivéve a tanárral foglalkozó részeknél), és legalább a legnagyobb mészárlások (a világítótorony és a bombagyártó csapat) kitűnően lettek ábrázolva. Ha eltekintek a készítők művészfilmes törekvésétől és attól, hogy kivették belőle az igen fontos diktatúra-ellenes mondanivalót, akkor viszont azt mondom, nem volt rossz, kb. azt kaptam, amit vártam. Aki viszont olvasta a könyvet, az ugyanúgy fogja gondolni, mint én: a nyomtatott verzió jobban sikerült. Ettől eltekintve az ázsiai horrorok rajongóinak nyugodt szívvel ajánlom és talán méginkább kedvet csinálok hozzá, ha elárulom, hogy ez Quentin Tarantino kedvenc filmje!
értékelés: 8/10
tvshaman
ugye én akartam írni róla, csak sajna mindig tolódott… így viszont – hogy egy olyan ember cikkezett, aki olvasta könyv alakban – sokkal autentikusabb az egész, és a leírt hibák / jóságok hatására biztos hogy a közeljövőben el fogom olvasni a könyvet, mert baromira érdekel a papírforma… szerintem 9/10
A könyv és a film összehasonlításával mélységesen egyetértek. Egyszerűen értelmetlen volt a “főgonoszt” kicserélni. A harcok rövidítése még érthető, de a felesleges jelenetek (lásd az említett esernyőst) helyett legalább Szómát és Mimura karakterét be kellett volna bemutatni.
Valóban hiányoltam a diktatúra-ellenes felhangot ami legalább erkölcsi megdicsőülést tudott adni a szereplőknek. A világítótornyos rész itt jobb mint a könyvben és a találka is így értelmesebb (hogy Sújáék mennek segíteni Mumuráéknak jobb, mint a könyvben a madárfüttyös rész, szerintem), hasonlóan örültem, hogy a könyv egyetlen igazi gyenge pontját, az autós üldözést kivették. Az gáz volt a könyvben, a két autót szemétté lövik, összetörik, de mégis működnek és senkit se találnak el, és a golyóálló mellény mellett is hülyeség h Kirijama nem sérül meg.
Kirijama karaktere szerintem jó lett, bár a személyisége és motivációi nem derülnek ki, pedig a könyv alaposan foglalkozik vele. Hasonlóan hiányoltam A Harmadik ember személyiségét is. Inkább dobtak volna még 5 percet a filmre és mutatták volna be őket.
Ami kifejezetten nem tetszett az Kirijama túl gyors halála és a záró tanáros nyavalygás. Azt az egész tanáros-hajós záró jelenetsort ki kellett volna hagyni és a könyves megoldást átvenni (az időben még rövidebben megvalósítható is lett volna!)
Ennek ellenére szórakoztató film, érdekes ötletekkel és megfelelő mennyiségű vérrel. 7/10-re értékelem (az említett záró képsor önmagában -1 pont-ot érdemel).
Azonban mindenkinek ajánlom hogy ha teheti először a könyvet olvassa el, mert jópár a filmben kidolgozatlan rész jóval érthetőbbé válik. Én azt a sorrendet ajánlanám, hogy Könyv > Film > Manga
Örülök ennek a hosszadalmas hozzászólásnak:) Szerintem is amiket kifogásolsz a végén, azok marhaságok lettek, de az ottani közönségnek talán van mondanivalójuk. Az autós rész nekem se hiányzott, de a tornyos a legjobb a mangában. Én azt mondom a könyv után egyből jöhet a manga, sőt, talán blaszfémiának hangzik, de akár a könyv helyett is jöhet a manga.
Valóvan! a japán közönség sajnos rá lett szoktatva a hájpolásra ennek a levét isszuk a BR filmben is. A könyvv ilyen szempontból tartja az arany középutat mivel csak 1-2 túlhájpolt jelenet van (pl a felrobbant kocsiból sértetlenül kiszáll kirijama) a 99% pedig korrekt. A tornyos rész sztm job a könyvben de izlés kérdése.
Amit mondasz se hülyeség, de sztm a manga igazából a regény kiekészítésére, átgondolására jó ezért továbbra is a könyvet ajánlanám első körben. Mindenesetre tetszett az ismertető.