Az olyan provokatív filmeknek van értelme, amik gondolatot ébresztenek és képesek a lehető legkevesebb belemagyarázással a legtöbb teret adni a hallgatóságnak, hogy ezáltal kibontakoztatva az elmét, gondolkodásra ösztönözzön. Jonathan Glazer rendező pedig ezt a részét tökéletesen végrehajtotta, rétegelt közlési rendszerével és minimalista vizuális beállításaival csak annyit láttat, ami ténylegesen a képernyőn történik. Michel Faber azonos című regényéből merített ugyan, de mégis rengeteg ponton tér el az adott műtől, kihagyva néhány fókuszpontot, ami nélkül akár többféle választható magyarázatot is találhat a néző.

Skócia, napjaink világa. innen indul a cselekménysorozat, mégpedig láthatjuk a film főszereplőjét – egy űrlény formájában – Scarlett Johanssont, akihez egy motoros alak cibál egy női testet. A csendes átöltözés után egy tranzittal bolyong a kisebb és nagyobb városok utcáin, leszólítva férfiakat. általában azt hazudja, hogy eltévedt és útbaigazítást kér. Ha az illetőnek nincsenek közeli hozzátartozói, akkor a fülkébe invitálja, hogy segítsen eljutni a célállomásig. Útközben rövid párbeszédeket folytatnak, amiből általában kiderül, hogy a férfiak vonzónak találják partnerüket és benne volnának egy kis egyestés hempergésben. Ezt követően egy eldugott házhoz érkeznek, ahol megszabadulnak ruháiktól és míg a nő egy sima felületen végiglépked, addig a férfiak rendre elsüllyednek és lassan az enyészeté lesz testük. Ez utóbbi művelet például a könyvben értelmet nyer, míg itt csupán apró jelekből lehet következtetni, hogy mire is kellenek a testek. A rengeteg megfigyelés, az emberi viselkedés később kérdések formájában bukkan a felszínre a nő fejében és egyfajta metamorfózison megy keresztül, hirtelen érdekelni kezdi, miért vonzó, mit esznek az emberek, miért viselkednek vele kedvesen. A megértési folyamat pedig egy olyan befejezésben ölt testet, ami szinte borítékolható volt és szintén erősen megosztó, de véleményem szerint méltó befejezése egy ilyen kaliberű sztorinak.

Mit is látunk pontosan? A cím azt sugallja, hogy a felszín alatt van még valami. Nem csak a karakter fizikai valójára gondolhatott az alkotó, hanem magára a történetre is, aminek különböző interpretációjával net-szerte találkozni. Nem is szeretném dűlőre vinni a vitát, de annyi bizonyos, hogy az idegen lény és a mai világunk identitáskeresése között összefüggés lehet. Egyre gyakrabban tesszük fel magunknak a kérdést: kik vagyunk? Miért jöttünk? És azt is, hogy mi a célunk, amit a fejlődés és az evolúció tűzött ki elénk. Szintén érdemes megfigyelni, hogy mekkora szerepet kap a szexualitás, hiszen a vonzalom és a hormonok aktivitása nélkül egyik férfi sem szállt volna be a nő autójába. Mi működteti ezeket a vágyakat, hogy pusztán a külsőségekre adva kiszolgáltassuk magunkat a másik nem számára – teljesen ismeretlenül. Szintén egyfajta szemléletmód az, hogy míg a filmben egy végzet asszonya típus emészti fel áldozatait, akik egytől-egyig férfiak, addig a valóságban ez általában pont fordítva szokott történni: hány és hány esetről hallani, amikor nőket zaklatnak/erőszakolnak meg. E pontnál azonban úgy gondolom – feltéve, hogy tényleg volt ilyen célja a műnek – egyáltalán nem érzem, hogy sikerült a férfiakat belerángatni egy olyan lelkiállapotba, ami jobban megértetné a nők helyzetét világunkban. Ennyi elhasalás viszont bőven belefér, hiszen a vizualitás és a rendkívül csendes légkör képes arra, hogy valamiféle elvont kapcsolatba kerülhessünk a magát mindig egyedül érző idegennel. Nem tartom helyénvalónak, hogy Kubrick méregerős indukcióival állítsuk párhuzamba ezt a közel száztíz percet, de vannak olyan jelenetek, ahol érezhetően a mestertől is szerzett inspirációkat.

Ritka, hogy egy indie film ilyen jól használja a szűrőket a különböző beállításoknál, ugyanis minden egyes jelenetnél érzékelhetően eltérő a hangulat. Persze a visszatérő zenei főtéma is ráerősít erre a képzetre és hiába alig pár akkord, rendkívül nyers és lélekbe markoló hatású. A színészek közül kiemelkedik Johansson, ugyanis párbeszédek nélkül is képes meghatározni a történet folyását, átadja azt, amit ő lát illetve érez. Nem lesz mindenki kedvence és bizonyos dolgok nekem sem nyerték el a tetszésem, ettől függetlenül a film után is ott motoszkál bennem az a mögöttes érzés, ami se nem jó, se nem rossz, csak tudatja, hogy nem mindennapi dolog volt, amit láttam.

Értékelés: 7/10

Plendil