Az 1979-ben bemutatott Alien sikere után szinte minden második sci-fi/horror a testbe bújó, és onnan előtörő idegen lény tutira menő receptjét kezdte el másolni, ami alól bizonyos szempontból ez a film sem kivétel. Amiben viszont különbözik, hogy az első öt percet nem számítva, teljes mértékben a Földön játszódik, szóval ennyit a galaktikáról meg a sci-fi környezetről.

A Nautilus nevű űrhajó aktuális küldetéséből éppen visszafelé tart a Földre, amikor ismeretlen organizmusok támadják be, és az ott tartózkodó Steve Thomas nevű pilótát valami bizarr monsterré változtatják.

Nem sokkal később a krokodiloktól hemzsegő floridai mocsárvidékre utazik egy híres tévériporternő és régész társai, valamiféle ősi indián temetőt keresve. Túravezetőt is fognak maguknak, az ott élő természetjáró személyében. Szépen lassan aztán kiderül, hogy a régészek valójában a lezuhant űrhajó miatt vannak itt, amit hamarosan meg is találnak. Míg a csoport egyik fele elmegy nyomok után kutatni, addig a bejelentkezéstől kanossá váló operatőr és a riportercsaj a roncsok között nekiáll dugni, mert nyilván ez a legjobb hely és idő rá. Aktusukat egy agresszíven támadó organizmus szakítja félbe, mely az űrhajó oldalát belepő idegen anyag származéka.

Közben a monszter egyik megsebzett, de életben hagyott társukat ismét megtámadja, de ezúttal nyúlványának szimpla érintésével csontvázszerűre aszalja. Az exobiológus által a helyszínen talált minta aztán hirtelen növekedésnek indul, és megpróbálja legyűrni, de a sebesült operatőr is bekattan. Ahogy láthatjuk, a rejtélyes események egyre fokozódnak, de ez még mind semmi ahhoz képest, amikor szemtől-szembe kerülnek ezzel a leírhatatlan borzalommal…

„Egyvalamit tudok az idegen intelligenciáról: a Földön semmihez sem lehet hasonlítani” ilyen és ehhez hasonló sziporkázó mondatok hagyják el a karakterek száját, szóval a kívánt trash-hatás nem marad el. Előnytelenül kinéző, és a színészi játék mindenféle kvalitásait messze elkerülő szereplők alacsony költségvetésű külső helyszíneken csetlenek-botlanak, miközben mindenféle tudományos maszlaggal átitatott szöveget próbálnak nekünk beadni.

Maga a pilótából mutálódott lény jó, ha tíz percet tölt képernyőn, de abban az időben olyat láthatunk, hogy magunk is megbánjuk. Rettenetesen kinéző szörnyünket aztán végül egy pisztoly és különféle „mocsárgázok” segítségével gyújtják fel, holott előzőleg hangsúlyozták, hogy tutira nem fog elégni. Kedvencem, amikor a monszter legalább három gyilkosság után ki tudja milyen megfontolásból, de óvatosan leüti az egyiküket, majd finoman megkarcolja a mellkasát, és szép komótosan elballag. Pár korrekt csöcsön kívül nem igazán tudtam benne pozitívumot találni, így aztán mehet a süllyesztőbe.

Értékelés: 4/10

eyescream