A korai Cronenberg filmek egyik leghíresebbje, amiben megjelenik a mai napig az egyik legdurvább, leghatásosabb és legjobban sikerült halálneme, a praktikus effektek királya. Igen, arra a kis finomságra gondolok, azzal a fejjel.

Zavarodott hajléktalan tér be egy bevásárlóközpontba, mások által ott hagyott maradékot falatozik az étterem részlegnél. A másik asztalnál ülő két középkorú hölgy utálkozva szemléli őt, de hirtelen egyikük vad farkasszemezésbe kezd a koldussal és csakhamar a földön találja magát, rohamok között vergődve. Két kormányügynök lefüleli a turpisságot és becserkészi a saját képességeit kezelni nem tudó Cameron Valet! Vale ugyanis egy agyfürkésző, aki képes pusztán az akaratával beférkőzni mások tudatába, irányítva az alanyt, vagy éppen a teljes őrületbe, akár a halálba küldeni azt.

A tudós Paul Ruth megtanítja Valenek, miként irányítsa képességét és kiképzi, hogy egy másik szkennert, a rossz oldalon álló Darryl Revokot találja meg és iktassa ki. Nyomozás közben kiderül sokkal több agyfürkésző létezik (értsd: szerelmi szál) és, hogy sokkal komolyabb, nagyobb dolog van a háttérben, mint egyszerű születési rendellenesség. Szülész nőgyógyászok egy efemerol nevű magzat védő szert adnak a kismamáknak, és ennek hatására alakul ki a szkennelés képessége.

A scannerek bujkálni kényszerülnek, mint bármely álruhás szuperhős, a filmvégi telekinetikus leszámolás épp ezért képregényesre sikerült, lehet Cronenberg nem vetette meg pláne fiatalon a műfajt. (Például Erőszakos múlt című zseniális mozija is képregény alapján készült). Cameron Vale végül rájön, hogy képességét nem csak face to face, embereken tudja érvényesíteni, hanem telefonhálózaton keresztül gépekre is kitudja terjeszteni, irányítani képes a számítógépeket (lásd a későbbi 1983-as Brainstorm).

Bár azt hinné az ember, hogy ’81-ben a telekinézis már lerágott csont – gondoljunk csak a két Brian de Palma filmre (Carrie, The Fury) -, ám Cronenberg mégis tud újat mutatni. A kisember, az egyszerű állampolgár harca a kormánnyal. Az összeesküvés elméletes filmek sablonjára építette fel ezt a belsőségekkel színezett, a Baby Boom és az utána következő X generáció születésekor beinduló rohamos orvostudományi fejlődéseket is magába foglaló sci-fi horrorját. Nem olyan erőteljes, mint a Porontyok, és nem előremutató, mint a Videodrome, de hatásos vérbeli B-film. A nyílt befejezésért plusz pont jár.

Hibáktól sajnos közel sem mentes. A folyamatos expozíciós párbeszédek, a legvégén is, mintha még mindig valaminek a felvezetését látnánk, zavaró. Vale karaktere kicsit kidolgozatlan, egyáltalán nincs egyénisége – a színészi játékról meg ne is beszéljünk, actori fegyvertára a bamba nézésből és egy pici szemöldök ráncolásból áll. Többiek is kissé harmatosak, kivételt egyedül Michael Ironside mutat, bár örökös gonoszként könnyebb dolga van. Mondjuk előbb kezdtek forgatni, minthogy a forgatókönyv elkészült volna, így menet közben írták, de azért mindenre mentséget ez sem jelenthet. Cronenberg korai munkái mögöttes mondanivalókban gazdag, szerteágazó szerzői filmek, és bár nem is akart hátat fordítani az egyszerű, zsigeri horrornak, történetei túl mutatnak az egyszerű műfaji társainál, talán ezért is kaptak a művei a rajongóktól egy külön kifejezést, a biológiai horror fogalmát.

Értékelés: 7/10

Miskei