Megfigyelhető, hogy egyik legkönnyebb pénzkeresési mód abban rejlik, hogyha minden újító vagy valamilyen kísérleti jellegű dolgot felvonultató, aztán meg ebből ügyesen kasszírozó horrorfilmet pofátlanul lemásolnak. Példaként említhetném a Sikollyal útjára induló, gagyibbnál-gagyibb neo-slasher klónokat vagy a Fűrész-sorozat divatos, low-budget chamber-torture jelenségét. Mostanság pedig úgy tűnik, a Blair Witch projekttel elkezdett, majd Cloverfield és REC mellett a Paranormal Activity-vel folytatott kézi kamerás ijesztgetések a menők…

Filmünk elején valami programigazgató vagy ki a fene dumál néhány percet arról, hogy ez egy ténylegesen megtörtént eset, ők pedig nem változtattak rajta, nem vágták össze, úgy megy le, ahogy volt blabla…

Grave Encounters név alatt futó hatásvadász reality-show keretében Lance és mindenféle tudományokban jártas társai olyan helyekre látogatnak el, ahol állítólag paranormális tevékenységeket észleltek – magyarán szellem járta helyek a célpontok.  Minden rendben is volt egészen a hatodik adásig, amikor egy elhagyatott elmegyógyintézetet látogattak meg, és szokás szerint arra vállalkoztak, hogy mindenféle spéci szellemvadász-cuccokkal körülvéve odabent töltsenek el egy műszakot (vagyis nyolc órát) – ennyi idő ugyanis bőven elég arra, hogy parás jelenségeket filmezzenek le – már ha ténylegesen adódnak ilyenek…

Lance és kis csapatának kálváriája szokásos bohóckodással indul – vágatlan jelenetekből például már az elején megtudjuk, hogy az összes eddig készített rész egy marha nagy kamu, sok kis ügyes hazugsággal körítve -, majd egy pontot hirtelen tényleges borzalommá fordul át az egész ál-szellemesdi . Hogy mire gondolok? Valami ismeretlen megfogdossa a csaj haját, ugyanezen entitás lelöki a lépcsőről az ott kolbászoló operatőrt. Aztán eltűnik az egyik stábtag, nem sokkal később pedig ez a láthatatlan izé felkapja, megpörgeti, majd rövid úton kicsinálja a kamu-médium arcot. Amikor ezek után nem bírják bent tovább, és ki akarnak törni az épületből, a bejárati ajtónak hűlt helyét találják. Sőt, mintha maga az épület folyamatosan átalakulnak – bolyongásuk legalábbis ezt támasztja alá. Ja, és az idő sem a normális ütemben telik, ergó a reggel nyolcra beígért gondnok sehol. De ez a Ragyogás, illetve egyéb, elmegyógyintézetben játszódó filmes utánérzés még mind semmi ahhoz képest, ami még rájuk, illetve a Kedves Nézőre vár! Nem lesz happy end, de ezt már nyilván sejtitek…

Ott van elcseszve az egész koncepció, hogy túl sokat akartak a film készítői. Egyrészt nyilván az volt a szándékuk, hogy übereljék a Paranormal Acitivity két ijesztő dolog per félóra limitjét – ami a magam részéről pont, hogy életszagú, illetve ütős!! – erre minden szinte már-már “kihalt házas” klisét beletettek a moziba. Van itt plafonról támadó zombiszerű lény, démonarcot produkáló j-kislány, gonosz kísérleteket végző doktor, magába szippantó véres kád, aztán akadnak falból támadó kezek – még sorolhatnám a sok hatásvadász, de amúgy totál indokolatlan és logikátlan hülyeséget – merthogy valamiféle para-faktor megteremtése helyett tök röhejesre sikerült ez a sok össze-vissza zagyvaság. Másrészt még „hihető” is lenne, hogyha ezt csak egy sima fikcionális horror keretében abszolválnák, és nem ilyen „a helyszínen talált kézi kamerák anyagát vágatlanul adjuk most közre” sallanggal tálalták volna, hiszen akkor tudnánk, hogy EZ CSAK EGY FILM.

Egy szó mint száz: baromi rossz ötlet volt ezt a két különálló koncepciót egybetenni, mert attól még hogy egy régóta lakatlan elmegyógyintézetben játszódik – mint kb. minden harmadik gyökér horror – még lehetett volna kicsit ijesztő, nem kellett volna minden hirtelen eszükbe jutó, jól mutató badarságot belezsúfolniuk, mert ettől csak pont azt a hatást érték el, hogy a visszájára fordul a rémület-teremtés. Magyarán jól végigröhögjük az egészet. Mert máshogy nem megy.

Értékelés: 6/10

eyescream