Szokás itt a Cinegore-on, hogy egy-egy sorozat zárásaként összefoglalót írunk. Mivel viszont egy aktív franchise-ról van szó, ami valószínűleg közel sem ért véget az idei évvel, plusz lusta vagyok, ezért az ismertetőn túl, ebben a cikkben egyben össze is foglalnám úgy cakkumpakk a véleményem, szóval kettő az egyben írás következik.

Már a negyedik résznél is kételkedtem abban, hogy tulajdonképpen most az első, eredeti rész előzményét látjuk vagy a folytatásokét, de itt a hatodik részben, ahol elvileg minden kérdésünkre választ kellett volna kapnunk, már tényleg nem tudom mi történik. A helyszín még mindig Nyugat-Virginia (ami kontinens méretű lehet, mert már megint semmi ismerős nincs benne), egy hegyi panzió, és két testvér, akik előszeretettel elégítik ki egymást amikor csak tudják, és mivel Ők „normálisak”, ezért az összes szörnyszülöttet is irányítják.

Danny ide érkezik nagy reményekkel, mert nem régen elkövetett öngyilkossági kísérlete után, tájékoztatták, hogy a szálloda örököse lett. Vele tart párja és pár barátjuk is. A helyet irányító és karbantartó testvérpár ennek annyira nem örül, hiszen ha egyedül érkezett volna könnyebb lett volna rávenni a vérvonal tovább vitelére, de így legalább mi nézők jól mulatunk – lesz hulla dögivel. A terv a következő, agymosás útján rávenni Dannyt, hogy tegye magáévá unokatesóját annyiszor, amennyi egy újszülött leelléséhez elég. Pont. Történet vége.

Mivel a kísérők csak hátráltatják a tervet, ezért nekik halniuk kell, Dannynek meg több, mint valószínű nem, hiszen hetedik résznek is kell lennie valamikor. Véresnek véres, nőgyógyászati széken rituális kefélést kapunk, szóval nincs ezzel semmi baj, csupán csak annyi, hogy a Twentieth Century Fox és a mindenkori készítők már tényleg feladták, hogy – ha nem is maradandót –, de legalább beszédtémára méltót készítsenek.

Eddig hat részt élt meg a sorozat. Ezalatt – vigyázat, direkt megszámoltam -, hatvankettő civil és kilenc vérfertőzött halálozott el. A túlélők száma pedig hat. Belezésre nem lehet panasz, hellyel-közzel pedig törekedtek a kreatív halál intézményét is kimeríteni. Ha csak ezt nézzük, akkor elég fasza kis sorozatról van szó, de lássuk be, nem vesztettünk volna semmit, ha soha nem folytatták volna Rob Schmidt rendezését.

Értékelés: 2/10

Miskei