Szilveszter éjszakán járunk, a dj kapilláris szemgolyója lüktet a beszippantott amfetaminszármazék rángására, a tánctér alkoholgőzében úszó fiataljai előre nem megbeszélt partnercserébe kezdenek, és mikor tetőfokára hágna az óév kakofón dicsérése pár kiváltságos, sms-t kap. Néhány emelettel feljebb fejetlen nagy buli vár rájuk, malac farkát meghúzni ér.

A bennfentes gárdának meglepetésben lesz része, hiszen a huszonhetedik emeleten nem szól a zene, nincs semmiféle parti, csak egy megterített asztal és pár megoldandó feladat, aminek tökmindegy, hogy kitalálják e a megfejtését, úgyis meghalnak.

Valahol félelmetes, hogy mennyire amatőrre sikerült az egész. Azért huszonegyedik században ennyire gyenge vágás technikai megoldásokat, lehetetlenül gyenge rendezői elképzelést, egy alapvetően magasabb költségvetésű, talán még mozira is szánt filmtől nagyon rég láttam. A színészek viszont randák, nem szimpatikusak. Senkiért nem lehet szorítani, néma unalommal pergett le a nyolcvan perc.

Szeretem a spanyol filmeket, de amikor ilyen hányavetiséggel, ötlettelen könyvvel nyúlnak egy bejáratott trendhez, és próbálják majmolni némi nyereség reményében az aktuális amerikai irányvonalat, akkor nagyon nehéz jó képet vágnom, mert egyszerűen dühít a dolog. Ha tengerentúli alkotás lenne, egyszerűen csak elkönyvelem, hogy szar, de itt azért próbálnék pozitívan viszonyulni hozzá, de sajnos nincs mihez. Pedig milyen jól sikerült, okos Fűrész-klón volt a Fermat’s Room? Lehet a műfajon belül is újat alkotni, főleg a spanyolok képesek rá, de Luis Cámara erre nyilvánvalóan alkalmatlan.

 

Értékelés: 2/10

Miskei