A hazai horror novellák – és regényeknél (örökös tisztelet mindenkinek, aki itthon megpróbál horrort írni/kiadni) csak a komolyabb, horrorfilmekkel, rendezőkkel és szerzőkkel foglalkozó szakkötetek helyzete siralmasabb. Míg külföldön egy jobb könyvesboltban a Universal és Hammer stúdiók történetén át egészen a jelentősebb rendezők életrajzáig mindent fellelhetünk, hozzánk még ezek fordításai sem szoktak megérkezni – épp ezért ígérkezik hiánypótlónak a Orosdy Dániel és Schreiber András nemrég megjelent könyve, amely a horrorfilmek két vitathatatlan mesterét, Fulcit és Romerot mutatja be.

A több hazai filmes magazinban publikált, elismert szerzők olvasmányos, de tudományos alaposságú munkát ígérnek, amelynek segítségével nem csak a két rendező munkásságáról kaphatunk majd teljes, alapos áttekintést, de általánosságban a horror filmgyártás 50 évéről, számtalan érdekes történetről és néhány, a nagyközönség számára ismeretlen filmről is. A szerzők engedélyével következzen egy rövid részlet a könyvből, az Orosdy Dániel által jegyzett “Kapuk a Túlvilágra – Lucio Fulci élete, pályája és filmjei” című esszéből:

 

Bevezető

A nagyközönségnek Lucio Fulci neve minden bizonnyal nem mond sokat. Hangzásra talán ismerős lehet az átlag néző számára is, ám az olasz rendező alapvetően a horrorrajongók kultfigurája. Kultuszt teremtett a köreikben, méghozzá a szó eredeti értelmében: a borzalmakat kedvelők szűk, ám annál elfogultabb rétege rajong a filmjei stílusáért és szélsőségeiért, ők alkotják a „kultusz hívőit”. Nem csoda tehát, hogy az egyszerű mozibarát nem tud a neve hallatán valamilyen filmre asszociálni. Ha mégis olyasvalakire akadunk, akinek eszébe jut valami Fulciról, az illető minden bizonnyal a Zombit vagy A pokol hét kapuját fogja említeni. A maga módján mindkét mű jól sikerült, értékes alkotás, Fulci mégsem lenne igazán elégedett, amiért legjobb esetben is csak horrorok – méghozzá a hagyományosan alantasabbnak tartott gore-ban dúskáló horrorok – rendezőjeként tartják számon. Már életében ambivalensen viszonyult pályája alakulásához: tetszelgett a rémisztés auteurjének szerepében, ugyanakkor dühös volt korábbi, sikeresnek mondható filmjeinek elfeledése-ignorálása miatt. Jelzésértékű, hogy a szakmai vakvágányra tévedő direktornak a magánélete is bővelkedett a tragédiákban, és a balszerencse még a halálban sem hagyta el. Egy napon hunyt el az elismert Krzystof Kieslowskival (Veronika kettős élete – 1991, Három szín-trilógia), így a média elsősorban a jeles lengyel rendezővel foglalkozott, az újságírók nem sok szót vesztegettek egy olasz kommerszfilmesre. Ráadásul Fulci (a filmesként sokkal szerényebb képességű Herschell Gordon Lewis oldalán) kiérdemelte a „gore keresztapja” címet, ami csak látszólag kitüntetés. A horrorrajongók világában sokan őt tartják az olcsó – és többnyire rossz – rémfilmeken dolgozó olasz tucatdirektor archetípusának, akit legfeljebb annyi különböztet meg a hasonszőrűektől, hogy több egyéni stílust és vizuális fantáziát vitt az alkotásaiba. A mainstream, azaz fősodorbeli kritikusok körében Fulci még ennyit sem ért el: sem életében, sem halálában nem méltatták sok figyelemre, legfeljebb elrettentő példaként, vagy – jobb esetben – termékeny szakemberként emlegették (sovány vígasz, hogy az utóbbi években már érezhető némi változás a kánonban: egyre többen szólnak az elismerés hangján). Lucio Fulci tényleg csak egy horrorgyártó kontár lett volna? Valójában a kétes értékű rémfilmek gyakran lenézett iparosa műfajok tucatjában próbálta ki magát, és legjobb munkáit sem feltétlenül a vele azonosított zsánerben, hanem a társadalmi/történelmi dráma, krimi, thriller, vígjáték, western, fantasztikus film területén alkotta, nemritkán kombinálva a felsoroltak elemeit. A Fulci-életmű legerősebb darabjai sajátos világlátásról és kiforrott, egyéni formavilágról árulkodó mozik, amelyek tehetségesen ötvözik a szórakoztatást a mélyebb tartalmakkal, és amelyeket számos mai sztárrendező is büszkén vállalhatna. Ráadásul (miközben a rendező pályája még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető egységesnek) még a leggyengébb műveiben is felismerhető az a bizonyos alkotói kézjegy. Ki tudja, talán ha több szerencséje van, ha jobban használja ki a lehetőségeit, vagy nem enged olyan könnyen a piaci nyomásnak, Lucio Fulci a nyolcvanas évek elején nem reked meg félúton a biztoskezű profi és az öntörvényű auteur között, hanem továbblép, következetesen komoly és egyéni alkotásokkal gyarapítja életművét, és ma már Paul Verhoevennel vagy Louis Buñuellel együtt emlegetik a nevét. Egyik fő műve, a Roman Polanski legjobb érdemeit felmutató, kevesek által ismert Beatrice Cenci alapján nem nehéz elképzelni, hogy egy ideig ez is reális lehetőség volt.

A könyv jelenleg megvásárolható az Írók Boltjában, illetve az interneten a http://www.book.kontraszt.hu/webshop/irodalom/a-modern-horror-mesterei-detail címen, a részletes ismertetőt pedig remélhetőleg nálunk is olvashatjátok hamarosan.

 

Zoo_Lee