Dario Argento Három anya trilógiájával fogok foglalkozni ezen a héten, ami szerintem boszorkány témában, meg úgy általában is egy horror alapmű. A Mélyvörös sikere után készült el ez a film, ami végleg beskatulyázta őt a műfajba, és szintén meglehetősen sikeres lett a rajongók körében. Én ennek csak örülök, hiszen művészetet csempészett nekünk egy egyszerű banyás történetbe, amiből ráadásul a vér és bél sem hiányzik.

Ártatlan, őzike szemű lány érkezik Amerikából  Freiburgba, hogy balett tudását a patinás, nagy múltú iskolában csiszolhassa tovább. Még a neve is édes, Suzy Bannion. A fogadtatás azonban meglehetősen fagyos: a zuhogó esőben halálra váltan ront ki egy lány az épületből, értelmetlen mondatot kiabálva, majd az új jövevény nem is tud bejutni leendő lakhelyére. Másnap szerencsére kiderül, hogy ez nem valami európai szokás, nagyon is várták. A kelleténél talán jobban is… Bekényszerítik a kollégiumi szobába, ahol furcsa események megfigyelője lehet.

Eleinte ellenséges és csipkelődő társaival hamar kibékül, szomszédja meg is osztja vele megfigyeléseit a tanárok furcsa viselkedésével kapcsolatban. De arra, hogy mi magyarázza a százával hajukba hulló csontkukacokat, az esténként rossz irányba tartó tanárokat és a saját vakvezető kutyája által széttépett zongorista esetét csak súlyos véráldozatok után derül fény. Suzy összegezve magában a megfigyelt eseményeket felfedezőútra indul az oly sok titkot rejtő épületben. Egy rendkívül öreg és nagy hatalmú boszorkányt, a szülőanyák egyikét, Mater Suspiriorumot, a sóhajok anyját találja meg követői társaságában, akivel bátran megküzd, életre halálra…

Egy szürreális színkavalkád ez a film, oly sok egyedi megoldással megfűszerezve, amik miatt nemhiába került Argento a horror mesterei közé. Már maga a helyszín varázslatos: az épület a rendező elképzelései alapján, egy nem létező építészeti stílusban épült, némileg a szecesszió burjánzó növénymotívumaiból és vonalaiból építkezve. A véres jelenetek a kornak és a büdzsének megfelelően nem túl élethűek, de meglehetősen gusztustalanok. Olyan kísérletező megoldásokkal találkozhatunk, mint a zongorista halála: sötét és szűk zug helyett egy nyílt köztéren történik meg az esemény, ami Argento tehetségének köszönhetően legalább olyan szürreális és nyomasztó, mint a hagyományos megoldások. A balerinanövendékek ártatlan nyomozása és a tanárok gonoszságba átcsapó szigorúsága kellően fenntartja a feszültséget a nagy fináléig. Szerintem itt még nem volt szó trilógiáról, mert a mitológiai háttérről nem esett egyáltalán benne szó, de hangulata és művészi látásmódja vitathatatlan! (A plakát és a zene zsenialitásáról pedig még nem is írtam, de az úgyis csak hab a tortán…)

értékelés: 8/10

DeerWoman