A japán filmgyártás az 50-es, 60-as években élte virágkorát. Boldog, boldogtalan gyártotta a filmeket, köztük a Shintoho cég is, akinek a Jigoku az utolsó alkotása, mielőtt lehúzták a redőnyt. Kétes hírnevük ellenére beleadtak apait-anyait egy utolsó dobásba.

Shiro boldog embernek mondhatta magát. Megkérte barátnője kezét, és a leendő apósa (aki egyben az egyetemen a teológia tanára is) által fényes jövő várt rá az egyetemen. Nem is sejti, hogy másnap mindez nemcsak elveszik, hanem a poklok poklát fogja átélni, és vele együtt a szerettei is. Shiro ugyanis belekeveredik egy gázolás gyilkosságba, ám nem ő vezette az autót. Raszkolnyikovi bűntudata azonban igyekszik jóra váltani a helyzetet, és eldönti, hogy feladja magát. Innentől azonban egymást követik a szörnyű események: menyasszonya meghal, szülei sorsa is rosszra fordul, alantas, bűnös emberek társaságába kerül. Shiro már-már tébolyító gyorsasággal zuhan a züllés és a bűnök birodalma felé, melynek legalján várja őt és társait, rokonait, barátait a szörnyű vég: a pokol, más néven Jigoku.

Nobuo Nakagawa utolsó mozifilmje a Jigoku, és egyben a legnagyobb alkotásai közé tartozik. A film szépen építkezik fel a bűntudat csírájából az egyre borzalmasabb dolgok felé, és egyre mélyebben rántódunk be a földi pokol bugyraiba, mint pl korrupció, felelőtlenség, másik embernek szenvedés okozás, stb. A film első fele végig ezeket a lépcsőket, helyzeteket mutatja be.

A második felvonás azonban lenyűgöző. A low budget ellenére sikerült egy masszív, teret és időt megcsavaró lelki és testi kín-orgiát szemléltetni, ahol bizony kőkeményen elszámolnak az ember bűneivel, és nincs a léleknek semmi rejtegetnivalója, csak a nyers igazság… és ezáltal a tökéletes megtisztulás. A pokol bemutatása végett a legnagyobb stúdiót használták, de ebből aligha látunk valamit, mivel minden időtlenül a nagy semmiben van/lebeg/létezik részletekben megvilágítva, és Shiro hol itt, hol ott bukkan fel, hogy egy újabb rémálmot éljen át. Buddhista démonok, valamint Ázsia további alvilági hiedelmei mind, mind felsorakoznak (pl. kék démonok, szülők előtt idővel meghalt gyermekek sziszifuszi toronyépítése a Halál folyópartjának apró köveiből, stb…)

A korhoz képest kemény gore mellett nemcsak a testeket, hanem erkölcsi dilemmákat is boncolgat a film. Shiro alapvetően nem rossz ember, nem is követett el semmit…közvetlenül. Sok történet tartott már ki amellett, hogy a cselekvésképtelen hős bukásra ítéltetett, a “nem tevés” is bűn. Lényegében Shiro nem más, mint egy ázsiai Hamlet, akinek meg kellett élnie mindezt a megtisztulás reményében.

Jó film a Jigoku, és időt állóvá bizonyította magát. Az effektek hagynak maguk után kivetnivalót, a mai szem számára bugyutának tűnnek. Minden azon múlik, hogy leküzdjük-e magunkban a tempó és az utómunka által erős korlátokat szabható akadályokat. Ha sikerül, egy remek filmet élvezhetünk.

értékelés: 7/10

levyathan