Mark Tonderai, a lemezlovasból lett filmes, hazájában a ködös Albionban, egyszer már próbált szembe menni a műfaj adta formális követelményekkel, egy jól induló pszichológiai thrillerben (Hush, 2008). Pár évvel később pedig Amerikában a Relativity Media égisze alatt próbálta meg ugyanezt…

Sarah és lánya új városba költözik, egy új élet felhőtlen boldogságának reményében. A házat olcsón megkapták, ugyanis a tőszomszédságban kettős gyilkosság történt. A 13 éves kis Carrie Anne, egy szép, csillagos estén lemészárolta a szüleit. Biztos nem kapott fagyit. Az események után a kislány nem került elő, az urbánus legenda szerint, még mindig a közeli erdőben rejtőzik és mormotákat eszik.  Ráadásul a ház most sem lakatlan. A gyilkosság idején épp a nagyinál kényszernyaraló báty lakja, akit a helyiek dilisnek tartanak, mert ugye az alma a fájához közel esik, fucking Newton. Természetesen hősnőnk egy szem kicsi lánya kivel szűri össze a levet? Hát a „boynextdoor”-ral, aki ráadásul a pinyóban tartja és facsemete módjára nevelgeti zakkant kishúgát.

Mindig, amikor egy echte horror klisé lépne színre, Jonathan Mostow (A félelem országútján) forgatókönyve más irányba kanyarodik – eredetileg Ő is rendezte volna. Ezeket a kis kitérőket, megoldásokat nem nevezném csavarnak, mert a történet menetét nem változtatja meg, nem ad új lökést neki. Durván ötven percig ez remekül működik is, utána viszont kénytelen-kelletlen muszáj engedni a műfaj nyomásának és visszatérni a gyökerekhez. Innentől viszont már csak Jennifer mellei tudnak szerteágazni, de a két pont közé ott is tudsz húzni egy egyenest.

Csakúgy, mint a Hush esetében, a végére itt is egy banális megoldással rukkol elő Tonderai. A lány lekötözésből való megszökésénél megremegett a kezemben a sör és erős indulattal ordítottam fel: NEMÁBAZMEG! Kezdem azt hinni, hogy a rendező úr szórakozik velem, már második filmjében szarik bele a befejezésbe, pedig aranyszabály, hogy a végnek ütősnek kell lenni, a néző akkor fog igazán emlékezni rá, Bruce Willis a szellem!

Nem annyira gáz film, egyszer simán elvoltam vele, Elisabeth Shue még mindig vonzó, természetesen a mára csúcskategóriásnak számító Jennifer Lawrence is, de Ő még csak huszonnégy.

Értékelés: 5/10

Miskei