Emlékeztek még az első részben bemutatott panoptikumra, és az ott megelevenedő kismillió rémalakra?! Ugyan a forgatókönyv szerint mind elpusztultak a tűzben, Anthony Hickox író-rendező csak nem hagyta annyiban az általa kifundált franchise-ot, és újabb (ezúttal még gigantikusabb!) kalandokba rángatta bele Zach Galligan (Szörnyecskék 1,2) által játszott főhőst és partnerét a horror-komédia határmezsgyéjén…

Mark és Sarah kimenekül az égő viaszmúzeumból, a szörnyek Wilfred bácsi felmentő-seregével egyetemben odavesznek. Illetve majdnem, ugyanis egy rafinált zombikéznek sikerül kimenekülnie, ami aztán később megöli Sarah mostohafaterját. A bíróságot azonban nem sikerül ezzel az életre kelt viaszfigurás mesével beetetni, ezért Sarah többrendbeli emberölésért könnyen börtönben végezheti.

Ezért hát utolsó mentsvárként elmennek Wilfred bácsi kúriájába, ahol az öreg egy audiovizuális üzenetben tudatja, hogy az apja és általa gyűjtött természetfeletti gyűjtemény mostantól rá száll. Mark hamar talál is egy tájolót, ami megnyitja azokat a világokat, amiket már az előző részben is volt szerencsénk látni. (Easter egg-ként a sok cucc között felfedezhetjük Jason véres hokimaszkját is!) Így jutnak először Frankenstein doktor kastélyába, majd onnan Mark egy kísértettörténet kellős közepébe, Sarah pedig egy kisköltségvetésű Alien kópiába.

Miután Mark mindkettőjüket kimenti ezekből a világokból, egy roppant unalmas, középkori, kardozós-királylányos-összeesküvős történetbe kerülünk, némi fekete mágiás és alakváltós szállal spékelve. Mikor már-már elaludnánk szerencsére átsétálnak olyan színekbe, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde laboratóriuma, Hasfelmetsző Jack ámokfutása, Holtak Hajnalának plázajelenete, illetve Godzilla pusztítása. Filmünk legvégén a happy end mellé kapunk még egy elég kiszámítható csavart, ami szerintem már senkit nem fog érdekelni.

Míg első részben felbukkant valamiféle logikai összetartó erő, és némi kohéziót biztosított a történethez, ezzel szemben itt hőseink agyatlanul össze-vissza keveregnek, mint gólyafos a levegőben, amellett hogy teljesen irracionális dolgok történnek velük. (Gondolok itt elsősorban a holló alakban megjelenő Wilfred bácsira, aki Mark cellájában teljesen véletlenül talál egy ugyanolyan tájolót az elveszett régi helyett, és még sorolhatnám a hülyeségeket.)

Igazán poénos jeleneteket sajnos itt sem kapunk – kivéve talán a tényleg megmosolyogtató némafilmes, fekete-fehér Nosferatu scene -, viszont a szellemes részben Bruce Campbell azért eléggé kitesz magáért, ami a balfaszkodást illeti. És, ha már Mr. Campbell-nél járunk, a film elején látható zombikéz-viaskodás nem kicsit juttatja eszünkbe Evil Dead hasonlóan blőd gegjét, haha! Ugyan a kamerakezelés valamivel jobban sikerült, trükkök és a jelmezek terén viszont maradtak a szokásos gagyi és olcsó megoldásaiknál. Azt lehet mondani, hogy míg az első rész egy némileg szórakoztató B-film jelleget öltött, ez a folytatás csak egy közepesen unalmas és halovány próbálkozás az első által kitaposott ösvényen.

Értékelés: 5/10

eyescream