Ilyen briliánsan kifejező címmel mi másra gondolna az ember, mint egy low-budget retro trash műalkotásra, megjegyzem, tökéletesen igaza van. Szóval akinek már most beindult a nyáltermelése, ne habozzon, mert hetven percnyi színtiszta guilty plasure-ben lesz része!

Egy tekintélyes „szívvel” megáldott bikinis csajszi menekül lélekszakadva az őserdőben, nyomában a Doom-beli imp lénnyel keresztezett Predator. Egy látványos esést követően már-már elkapná a monszter, amikor egy sötétben megbúvó idegen nyílpuskájával lelövi, és… és egy csodálatos vágás után már egy űrhajón vagyunk, ahol két bikinis csajszi börtönben csücsül. Hogy honnét jöttek vagy hogy miként kerültek ide, arról semmit nem tudunk meg, viszont legalább hamar megszöknek, és egy űrhajót lopva elmenekülnek.

Járgányuk egy idő után irányíthatatlanná válik, és lezuhannak egy ismeretlen, földszerű planétán. Rövid sétát követően (nagyobb szívű) hősnőnk egy dzsungel közepén lévő várkastélyba téved, ahol találkozik halottnak hitt társával, illetve a roppant előzékeny házigazdával és mosolyra ingerlő intelligens házi-robotjaival. Persze nem csak ők a kastély egyedüli lakói, egy ugyancsak űrhajó-törést szenvedett testvérpár is itt dekkol – velük egyébként hamar megbarátkoznak.

Egy szórakoztató, ám roppant egyoldalú embervadászat közben megmutatkozik a szeretetreméltó házigazda eddig ügyesen titkolt sötét oldala, ami később a testvérpár férfi tagjának vesztét is okozza.  Némi üresjárat után a megmaradt három szexi leányzót próbálja meg levadászni a csávó, persze azért nem kell összeizgulnunk magunkat a nyertes fél kilétét illetően…

Alig hetven perces filmünk sci-fi jellege az űrhajó és a lézerfegyverek használatában nagyjából ki is merül, többi pedig elfér egy erősen költségcsökkentett (értsd: mintegy összesen tíz szereplőt felvonultató!) fantasy kalandfilm keretein belül, szóval hurrá! Legyőzésre eltűnő robotok, hosszadalmas maszkmesteri munkával előállított roppant röhejes zombiszerű lények, élethű dzsungel időnként papírképekkel kiegészítve, bazinagy műanyag fegyverek, és persze pár kötelező csöcsvillantás – egyszóval ízig-vérig egy Roger Corman-szerű B-tákolmány lenne, bár  ez az egész most kivételesen egy Ken Dixon nevű pasas nevéhez köthető. Mindegy, elvégre a célcsoportot úgysem fogja eltántorítani, haha!

Értékelés: 4/10

eyescream