Már az első hírek felröppenésekor elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mi a fenének csinál James Wan egy újabb szellemházas filmet, dolgozza fel újra ugyanazt a témát, mikor az Insidious-nál sem merte végig kitartani a feszültséget. A történet egy az egyben az Amityville-i eseményeket követi, és oké, igaz történet, de mégis mi újat lehet még mutatni, főleg nekünk harc edzett ördögűző veteránoknak?

 

Perronék öt lányukkal új otthonba költöznek. Konkrét válasz nincs, de apró utalásokból felsejlik, hogy a családfő bizony egyre nehezebben tud otthont teremteni családjának, ezért kénytelenek igényeiket kicsit lejjebb adni. A ház öreg, mindenütt nyikorog, ráadásul a gardrób egy bedeszkázott, titkolt padlás lejárót rejt. Természetesen felfedezik, és mindannyian tudjuk ez mit jelent. Először a zörejek lesznek egyre hangosabbak, majd megállnak az órák, a gyerekeket rémisztgető mumusok pedig egyre kényelmetlenebbé válnak lehetetlenné téve a békés együttélést. A démonok, a negatív energiák pedig szép lassan elszabadulnak…

 

 A kor leghíresebb démonűzőivel a Warren házaspárral – kiknek az életét párhuzamosan szemlélhetjük -, veszik fel a kapcsolatot. Kissé hitetlenül, fásultan vetik bele magukat a munkába, de elég hamar rájönnek, itt bizony fel kell kötni a reverendát, reggelente szentelt vizel kell gurgulázni és vadul mormolni az esti imát, mert ezek a szellemek nem érik be egyszerű activityzéssel.

 

James Wan (aki életében először elszakadt Leigh Whannelltől) úgy tartja fenn több mint száz percig a feszültséget, hogy semmit nem csinál, amit negyven évvel ezelőtti mozikban is ne tettek volna meg a készítők. Nincsenek CGI effektek ezrei, mega trükkök (a költségvetés nem is tette volna lehetővé) de minden, ami a hetvenes évek hasonszőrű mozijait, az Exorcisttól a Changelingig híressé és klasszikus filmmé tette, az itt is működik. A kamera mindenütt ott van és él, folyamatos mozgásban van , egy perc szünetet nem tart. Igazi oldschool szórakozás, könyörtelenül játszik a néző idegeivel, pedig nem árul zsákbamacskát.

 

A létező összes klisét előrángatják. Minden éjjel pontban ugyanakkor megálló óra, büdös kellemetlen szagok, házat elöntő hideg, állat ami megérzi a gonoszt, furcsa hangok satöbbi, de mégis az Insidioushoz hasonlóan működik. Ráadásul itt a vége ördögüzést sem veszik félvárról röhejesre. Végig tudni lehet mi lesz a következő másodpercben, pontosan tudni fogod, hogy melyik hangszóróból fog feléd áradni a sokkeffekt, de mégis benyalod és összerezzensz, a pulzusod végig gyors tempóban dobol. James Wan oktat a rendezésével, az új évezred összes szellemházas filmjét megveri. Páratlanul okosan épitkezik, még saját magára is kikacsint, és ettől mégsem lesz tolakodó, pedig ezzel a húzással pont az igaz történetet másítja meg.

 

Szóval irány a moziba borzongani, mert az jó, ez a film pedig rászolgált arra, hogy egy picit áldozzunk az anyagi helyzetünkből.

Értékelés: 9/10

Miskei