Az 1981-es Antropophagus Joe D’Amato (R.I.P.) talán legjobb, de mindenképpen leghíresebb horror/exploitation filmje. A film végsősoron slasher, némi kannibál beütéssel, és persze mindennemű logikát nélkülöz (pont ezért hihetetlenül szórakoztató). Ez egy D’Amato film. Akik ismerik Joe munkáit, tudják mire számíthatnak. (Vér, bél, nyál, pornó most kivételesen nincs.)

Amelyik film első 3 percében egy nőt felkoncolnak a vízben és egy férfinek hentesbárdot állítanak a fejébe, nem lehet rossz.
Hihetetlen, de az Antropophagus így kezdődik. A meredek kezdés után, klikk ugrás egy libegőbe, valahol Görögországban, ahol a Zombieban megismert és megszeretett Tisa Farrow fényképezőgépét véletlenül összetöri egy túristacsoport egy tagja. Tisa össze is ismerkedik a csapattal, akik a gépért cserébe felajánlják: elviszik hajóval arra a szigetre, amelyikre igyekszik, amit a nő el is fogad. Kiderül, hogy barátai élnek ott, de már régóta nem hallott felőlük. Némi utazás és egy baljós kártyajóslat után meg is érkeznek a pofás mediterrán paradicsomba, de a nő barátai eltűntek. Sőt. Az egész város eltűnt. De nyomtalanul. Néhány házban még megtalálható pár alaposan megcsonkított, a melegtől kiszáradt hulla. Hőseink érzik, ideje lenne odébbálni.
Eközben a hajón mardt egy terhes nő, és a hajó kapitánya. Ez utóbbit rövid úton hidegre is teszi valaki (valami?). A nő már csak a szerencsétlen levágott fejét találja meg egy vödörben. Ciki. A csoport másik fele indulásra készen visszaér a kikötőbe, de a hajó beúszott, egészen messze a tengerre. Nincs mese. Várni kell holnapig, amíg az apály visszahozza. Közben baljós képet látunk: a terhes nőt valaki elvonszolja a parton.
Szar dolog egy kiirtott városban éjszakázni. Márpedig itt ez az eset áll fenn. Az éjszaka pedig nem telik eseménytelenül: Farrow barátainak vak lányát megtalálják, emellett a csapat egyik férfitagjának egy nagy, rothadó arcú alak (YEEEEEEEEEEEEAAAAAAH!! George Eastaman uralkodik!) elharapja a torkát, egy nagyon atmoszférikus jelenet keretében. A turisták gyors tempóban fogyatkoznak, közben kiderül, hogy a gyilkosságok hátterében egy elmebeteg, tömeggyilkos kannibál-zombi áll, Nikos Karamanlis, George Eastman remek alakításában. Egy jelenetben Nikos visszaemlékezik, mi történt: hajója elsüllyedt, családjával (ő+feleség+gyerek) pedig napok óta éhezve vergődik a tengeren egy gumicsónakban. A gyerek már halott. “He’s dead, he’s only meat now!”. Na igen. De a nő ellenál, erre Nikos megöli, és megeszi mindekettőjüket. Csupaszív apa!

A történetet nem mondom végig, tessék megnézni. A színészek a szokásos olasz színvonalat hozzák, az idegesítően béna mellékszereplők ezúttal szerencsére kimaradtak. A kiontott vér és belsőségek tekintetében igazi gyöngyszem ez a film. Minden magamfajta perverz állatnak kielégíti erőszakigényét. A szokásos közelikkel megtűzdelt késszúrások mellett tanúi lehetünk egy szimultán skalpolásos/torokelharapásos kivégzésnek is, de tulajdonképpen két legendás jelenet van: Nikos kitép egy magzatot az anyaméhből, majd beleharap (hihetetlen, de komolyan) a fináléban pedig – miután csákánnyal hasbavágják – a saját kiomló beleiből falatozik (aztán meghal).
Az Antropofagonak mégegy vonzó tulajdonsága van: remek hangulat. A kegyetlenkedés mellett néha még feszültséget is sikerül kelteni (ezt azért nem viszik túlzásba). Eurohorror és splatter rajongóknak kötelező.

értékelés: 9/10

BMÁ