A cím lényegében megfogalmazza az egész történetet körbefoglaló alaptézist, mely egyszerre elgondolkodtató, néhol humoros, drámai és véres is, s nyakon öntve egy szirupos, mai menő szlengben “partizónásított” környezetet kitalálva hozták össze. Itt akár be is fejezhetném ezt az írást, hiszen a végeredményig eljutva mindenkinek más és más lesz az a pedzegetett társadalmi vagy éppen endoszociális témakör, amire leginkább a figyelem fog irányulni. Hiszen több dolgot is sikerült úgy belepasszírozni, hogy ez igazán nem sérült a kicsit suta lezárásig, sőt, a stáblista alatt is akár elkezdhetünk kicsit tovább morfondírozni azon, hol is van a helyünk a világban.

Mindenhol azt tanítják, ordas nagy hiba, hogyha “Mi lett volna, ha..?” felütéssel próbáljuk meg életünk kisiklásait helyrebillenteni, vagy valamiféle megnyugvásról tanúbizonyságot tenni, ezen a helyen viszont ennek szabadjára engedésében rejlik a valódi energia, ami aztán időnként leeresztve, de végig szem előtt maradva igyekszik az érdeklődőket folyamatosan a székhez szegezni. Kezdem úgy érezni, hogy a kilencvenes évek közepének tinihorror feltámasztásával párhuzamba állítva a mostani időkben a tini sci-fik világát éljük. A Chronicle és Detention után pedig a harmadik kellemes csalódás ért, úgyhogy bízom benne, hogy ezt a tendenciát folytatják, mert van helye a modern médiában.

A történet átlagos tinik világában játszódik, amikor is egy teljesen véletlen csók miatt úgy tűnik a két főszereplő kapcsolata felbomlik. A mélyen letargiába esett David akkor sem érzi biztonságban magát, amikor az egyébként jófej barátai feltűnnek a színen, az egyik oldalon a mindenképp nőre vadászó, de végtelenül béna Teddy, a másik oldalon a totálisan antiszociális Allison található és életük nagy bulijára készülnek (a pirotechnikailag fejlett, “fröcsögjön a kula” hangulatú bulit értem ezalatt). Persze egyikük sem igazán találja a helyét, de történnek velük dolgok, amik a későbbiek folyamán nyernek értelmet. Mindeközben egy szikrázó meteor csapódik a földbe, amelyből valamiféle energianyaláb rákapcsolódik az elektromos hálózatra és ez lesz az az erő, ami megváltoztatja az emberek életét. A buli bemutatása hosszas, de nem unalmas, néhol jópofa utalásokkal és mókás karakterekkel is találkozni, hogy aztán beinduljon az igazi parti – a világ elmosódik és lassacskán mindenkiből lesz egy másik. Egy biológiailag ugyanolyan személy, csupán az időben való eltolódás érzékelhető, ugyanis hőseink meglátják saját magukat, ahogy ismét megérkeznek a bulira, miközben az eredeti emberkék már régen a kertben vonaglanak táncosok kíséretében. Ekkor megfogalmazódik a fejükben külön-külön, hogy vajon mit is kellene tenniük, hogy elkerüljék vagy épp megbosszulják azt, ami történt velük addig. Érdekes végigfigyelni a reakciókat, hiszen a film nem más, mint hatás-ellenhatás feltérképezése egy fiatal közösségben.

Az önmagukat megtalálni kívánó fiatalok milyen módon dolgozzák fel azt, hogy létezik belőlük egy másik. Van, aki ellenséget lát benne, van, aki pedig pont csak vele érteti meg magát igazán. A film metaforái kicsit lazán illeszkednek a képbe, mégis fellelhetők folyamatosan: a felnőtté válás, annak nehézségei, egymás elfogadása, önmagunkkal való szembehelyezkedés mind-mind jelen van és ha egy kicsit túllépünk azon az egyszerű helyzeten, hogy ezek a gyerekek csak önfeledten szórakozni akarnak, akkor érezhető, hogy folyton nekünk szegez kérdéseket, de a választ nem akarja mindenáron a szánkba rágni. Úgy vélem, ezért megéri benevezni rá, és az utolsó szegmenstől függetlenül is egy korrekt munka, a világosítással és a vágásokkal egybecsengett a hullámzó mechanikája az alkotásnak, míg a zene szintén passzolt, ahogy a színészek többsége is megfelelő hitelességgel mutatta be karakterét.

Kicsit a befejezésnél éreztem azt, hogy talán túlzottan is egy irányba akarták terelni a történéseket és nem hagyták meg az addigi kicsit misztikusabb atmoszférát, viszont minden apró hibájával is szerethető, s bár nem feltétlenül sorolnám a horrorisztikusabb filmek közé, azért az elszabaduló indulatok közepette mégis találhatnak a vérimádók is remek snitteket. A gondolatébresztés és a szórakoztatás szerintem többségében adott, így csupán annyit várnék el, hogy ne vesszen ki ez az irányzat a filmes berkekből.

Értékelés: 7/10

Plendil