Újabb befejezett széria, újabb finálé, ami után azt kívánom, bárcsak meg nem nézetté tehetném az összes folytatást, és maradhatnék a hellyel-közzel klasszikus és szerethető eredetinél. Bizony, a zombivá vált Cordell őrmester újabb feltámasztása nem csak az előző rész végén tűnt nevetségesnek és feleslegesnek – a gyakorlatban még inkább az lett. Iskolapélda a rossz viccről, amikor a gyenge forgatókönyv, a fantáziátlanság és az átgondolatlanság együtt elmennek a kocsmába (vagy Hollywoodba), és mielőtt hazaérnének, hogy gyalázatos másnapossággal heverjék ki a történteket, csinálnak valamit, amit később legszívesebben mindenki letagadna.

Cordell tehát, hiába derült ki az ártatlansága, hiába aratta le az egykori gyilkosait, hiába kapta meg a kijáró végtisztességet is, egy izgága voodoo papnak köszönhetően nem sokáig nyugodhat a sírjában, és nem sokkal a temetését követően ismét az utcákat járja. Ezzel egy időben McKinney egyik közeli ismerőse, egy Katie Sullivan nevű rendőrnő csapdába sétál egy gyógyszertári túszejtéses rablás során, ugyanis miután lelövi a támadót, a túszul ejtett gyógyszerész, aki valójában a betörő barátnője volt, bosszúból rátámad, és a két nő halálos lövéseket szenved egymás fegyvereitől. Katiet kórházba szállítják, azonban a teljes agyhalál állapotába kerül, csak gépekkel tartják életben, ráadásul két szenzációhajhász tévésnek köszönhetően a médiában vérszomjas elmebetegnek állítják be, aki a mentőakciót úgy értelmezte, hogy a túszul ejtőt és a túszt is ki kell végeznie. A botrány miatt Cordell rokonszenvet kezd érezni Katie iránt, felkutatja a kórházat, ahol a nőt ápolják, és miközben McKinney az ártatlanságát próbálja bizonyítani, Matt csendben legyilkol mindenkit, aki valamilyen módon ártott, vagy ártani képes szíve választottjának.

 

Érdekes, hogy a meglehetősen erőltetett koncepció ellenére a történet tartogatott némi potenciált, és a filmnek van is néhány kifejezetten jól eltalált eleme – kár, hogy ezek mellett sajnos annyi hibával is küzd, ami lehetetlenné teszi a feltétlen élvezetét. Tetszett, hogy Cordell ezúttal kissé kevésbé látványos és hatásvadász módon gyilkol, a felbukkanásai váratlanabbak, a gyilkosságai brutálisabbak, és bár tény, hogy az előző rész végén a rendőrőrs ostromának is volt egy sajátos hangulata, nekem ez a slasherhez közelebb álló irányzat sokkal jobban bejött. Matt megváltozott technikájának másik előnye is van, mivel McKinney az egyetlen, aki sejti, hogy Cordell áll a dolgok mögött, hála az égnek a készítők nem sütötték el harmadjára is a „halott rendőr nem térhetett vissza a sírból” sztori szálat, ami az első részben még ugyan érdekes volt, de a másodikban újra végigmenni rajta már teljesen felesleges és fárasztó pont volt a történetben. Említésre érdemes még Jackie Earle Haley, aki a gyógyszertári betörőt alakítja, és bár szerepe elég nyúlfarknyi és kissé nevetségesen túljátszott, már lehetett sejteni, hogy ebben az emberben lesz még potenciál.

 

Viszont, ahogy azt fent is említettem, ez a pár pozitívum édeskevés. A forgatókönyv nem lyukaktól, hanem ágyúgolyó ütötte kráterektől szenved, amelyeket még az is könnyen észreveheti, aki nem foglalkozik különösebben a filmek elemzésével, kritizálásával. A voodoo pap például miért hagyja Cordellt szabadon rohangálni, miután rájön, hogy bosszú és mészárlás helyett szerelmes Frankenstein szörnyet akar játszani? A tévés stábot miért nem vonják felelősségre a munkamódszereik miatt, ha egyszer nyilvánvalóan akadályoztak egy hivatalos rendőri eljárást? Miért McKinney az egyetlen, akinek a film vége felé eszébe jut, hogy ellenőrizze a gyógyszertár felvételeit, amikor ezzel a rendőrség az első pillanatban tisztázhatta volna az ügyet, és megmenthették volna Katiet? A finálé pedig több szempontból is csalódás – egyrészt egy hirtelen vágással a készítők szakítanak a korábbi módszereikkel, és Cordellből ismét megállíthatatlan terminátort csinálnak, másrészt az egész nem tartalmaz semmi eredetiséget, kis túlzással az utolsó másodpercig kiszámítható.

A szereplők pedig gyengék, sem McKinney, sem a többi fő- és mellékkarakter nem olyan rokonszenvesek, mint Bruce Campbell és társai voltak az első részből, az igazi mélypont, hogy még a film áldozatáról, Katieről sem tudunk meg annyit, hogy igazán aggódjunk érte, azt leszámítva, hogy törvénytisztelő rendőr, és van egy aggódó anyukája. A Maniac Cop 3 olcsó dezodorral próbálja eltakarni az erős izzadtságszagot, tulajdonképpen egy szerethető B-kategóriás franchise lagymatagra sikeredett, túlerőltetett lezárása, de néhány profibb megoldással, átgondoltabb forgatókönyvvel és főleg jobb karakterekkel többet is ki lehetett volna hozni belőle. A végső poén pedig, hogy a lezáró jelenet még egy esetleges negyedik rész lehetőségét is felveti, amiről egy esedékes remakekkel együtt időről-időre homályos pletykákat hallani. Aki egyben le akarja darálni az egész sorozatot, esetleg még a második rész is nagyon tetszett neki, az a trilógia befejező darabjában sem fog nagyot csalódni, de bárhogy is kerülgetjük a lényeget, sajnos tény, nagyon megfáradt és felesleges folytatás a Maniac Cop 3.

értékelés: 6/10

Zoo_Lee