Ami úgy nagy általánosságban a világnak az Országúti ámokfutó (s még inkább az eredetije a The Hitcher), az a horror mestereinek a jelen cikk alanya. A rémisztgetés atyai az egyre felgyorsuló világban is szakítanak arra időt és pénzt, hogy a senki által nem járt utak rémeiről emlékezzen meg. Amellett pedig, hogy az áldozatnak egy mindenre elszánt emberszörnnyel kellene megküzdenie, csavartak egyet a felálláson és belehelyeztek egy másik gyilkost is, így pedig elkerülhetetlen az ördögi háromszög rivalizálása. Eddig papíron az elképzelés, ami a valóságot illeti, nos az kissé másabb képet fest.
Adott egy távolsági busz, mely lerobban a senkiföldjén. A maroknyi utas közül egyikük egyedül próbálja elérnia legközelebbi motelt, míg az ismeretlen kamionossal tart két tag, a többiek pedig a kígyók épségét a szívén viselő kalapos fiatal férfiba botlanak a helyszínen. Amint azt sejteni lehet, a két fickó notórius kaszabolóművész, ám sokban különböznek. egyikük a régi, jól bevált módon, szabályokhoz kötve teszi a dolgát és ha kell, fejeket választ el testektől, míg a fiatalabb trónkövetelő a másik oldalról, stopposként nyúz meg nőket és a “normákra” fittyet hányva ténykedik más területén is. A végére pedig megütközik a két gyilkos, az elején sejthető ki lesz a főszereplő, aki pedig végig az áldozat szerepét kapja.
Habár a kiindulópont ad lehetőségeket bőven, a túl sok belemagyarázással, az érdektelen kameraszögekkel és az erőltetett poénkodásokkal sikerült elérni, hogy semmiféle félelemérzet ne maradjon aközben, hogy az érdeklődő a tévé előtt bámulja az eseményeket. Szomorú, hogy az amúgy potenciálisan jól felépített karakterek hogyan folynak szét a különböző jelenetekben. A párbeszédek azért helyenként működnek, jobbára a vicces egysorosok alkalmával, de úgy vélem, csupán ebből kiindulva nehéz volna rásütni, hogy minőségi rész egy olyan rendezőtől, aki például az It’s Alive-val tette le a névjegyét.
Szerencsére ez a rész sem tart egy óránál tovább, talán az utolsó pár perc az, ami miatt érdemes egy helyben maradni, míg a fárasztó közhelyeket eldurrantják, de összességében nekem nem nyerte el igazán a tetszésem. Abban azért bízom, hogy eljut majd ahhoz a réteghez, akik ezt képesek értékelni, de azt javaslom, gyorsan ugorjunk is tovább a következő részekre.
Értékelés: 4/10
Plendil
Nagyrészt egyetértek a kritikával. Tényleg nagyon sok potenciál volt szerintem az alapötletben, bár én a megvalósítást sem találtam annyira rossznak. Kifejezetten tetszett a két sorozatgyilkosos felállás, a köztük lévő feszültség is átjött nekem. Bevallom, talán ezt az epizódot szerettem eddig a legjobban. Viszont a kritika írójával szemben rám az utolsó pár perc történései épp az ellenkező hatást tették. Szerintem túlcsavarták a sztorit, és kivégezték mindazt, amit az azt megelőző 50-55 prcben felépítettek. Még így is megér nekem 8 pontot, mert tényleg élveztem.