Annak ellenére, hogy valójában nincs köze a Tromához, akár bőven beférne az ő filmjeik közé is. Egy gátlástalan és pimasz alkotás, ami zsigerien hathat, ha kellő hangulatban ülünk le elé. Valamelyest azért kapcsolódik a fentebb említett irodához, ugyanis Trent Haaga az egyik szellemi atyja enne az agymenésnek, aki számos esetben dolgozott a Kaufman bizottság keze alá és készített epikus dolgokat. Most, Adam Minarovich-val kiegészülve mesélik egy bűnöző melodrámáját, aki amolyan Woody Allenes formát hozva nem érti, mi történik körülötte.

Lance Reed egy szép napon stoppolás közben egy rejtélyes idegen veszi fel, aki ettől a ponttól kezdve folyamatosan azzal szekálja a férfit, hogy nem igaz, hogy nem ismeri meg, pedig annyi rosszat tett neki. A fickó ezért elaltatja hősünket, aki idegesen konstatálja, hogy életének egyik meghatározó szereplője kikötözve várja a sorsát. Az őrült fazon pedig képeket mutat, mely szerint Lance-et a barátnője ezzel a taggal csalja. A baltás jelenet után a férfi nem bír magával és egy szócsatában kiejti a száján azt, hogy ő tudott az egész kis csábításról és ekkor ismét visszatér életébe ez a valaki, aki egyre többet és többet akar tőle. Minden neszre felfigyel, amikor a zsaruk megérkeznek, előadja a “full kretén” oldalát, de ezzel sincs megoldva az ügy. Újra felbukkan a férfi, majd hirtelen a barátnője és egyik ujja nélkül ébred. Ismét jönnek a rend éber őrei (akik szintén nagyon retardáltak, de jól megírt párbeszédeik miatt tényleg viccesek) és kellemetlen kérdéseket zúdítanak a főszereplőre. A helyzet azonban szép lassan eldurvul és nem csupán az ujjai bánják a rossz lépéseket, de életének sötét korszakaival és néhány alvilági figurával is újra szembesülnie kell. Nem nagyon szeretném lelőni a film végét, épp ezért még nagyon sok dolog rejtőzik a kissé bolond felszín alatt, ami tényleg egyfajta paródiaként hathat, de a két ellentétes karakter jól egészíti ki egymást, ráadásul nincs igazán jó a történetben, mindenkinek van vaj a füle mögött. Ezek a jópofa alteregók egy mulatságos forgatókönyvvel vannak megtámogatva, ami szintén sokat ad hozzá a pozitív összképhez.

Az operatőri munka nem feltétlenül nyújt extrákat, a pár kültéri jelenet rendben van, de érződik, hogy nem a külsőségekre fektetették a sok hangsúlyt. A vágásokkal minden a lehető legnagyobb rendben van, ahogy a színek is megmaradtak a józanság határán, sőt még az eldugott garázsban is megfelelő mennyiségű fényt használtak, így tényleg maximálisan lehet a történetre és a dialógusokra koncentrálni. Szintén az elmegy kategóriát képviseli a zenék összessége, de azért nem törekszik előre és időnként sikerül előkészíteni a terepet a cselekmény következő fázisainak.

A fő hangsúly a színészeken (Will Keenan igazi grimaszkirály) van, hiszen a két viaskodó fél fejlődéséből derül ki pontosan, hogy milyen múltbéli dolgok hatottak rájuk és nagyszerűen építkeznek egymásra, amikor mindketten jelen vannak, ott izzik a levegő. Nem lehet levakarni az egész alkotásról a Tromás ízt, hiszen többen is letették névjegyüket már, azoknak pedig rendkívül ajánlom, akik szeretnének nevetni két véresebb jelenet között, hogy aztán olyan abszurd csattanóval szolgáljon a film, ami után egy facepalm lehet a legkisebb tett a néző részéről. Méltánytalanul elfeledett mű, tegyetek vele egy próbát mindenképp.

Értékelés: 8/10

Plendil