Nem általános világa van a CAT III típusú filmeknek, azon belül pedig szintén külön csoportba lehet sorolni a természetfelettivel és mágiával foglalkozó Hong Kong-i horrorokat. Lieh Lo rendező nem először mártózott meg a rémisztgetésekben, ráadásul az idős varázsló szerepébe is belebújt. Hogy pontosan milyen, metamorfózisokkal tarkított szörnykarneválról van szó, az hamarosan kiderül.

Adott egy kapzsi fickó, Ben, aki nagyon hamar szeretne kegyetlenül gazdag lenni, hogy út nyílhasson barátnője kegyeihez és annak családja engedélyezze a házasságkötést. Ehhez egy okkultizmusban jártas ismerős segítségét kéri, akivel együtt elrabolnak egy múmia agyat, ami időnként David Copperfieldet megszégyenítő mutatványokra képes. hazaérvén megeteti a leginkább a napon meglágyult gumilabdára emlékeztető emberi testrészt és beindul a goreparádé. Szép sorban elhalálozik mindenki, aki a pénzügyi gondokat fenntarthatja, de a feladatsor kicsit kicsúszik Ben kezéből, mert a felesége van annyira balfék, hogy sikerül összetörnie a szenteltvizes flaskát, ami az egyet áramtalanító eszköz az egyre éhesebb és egyre perverzebbül lihegő (most komolyan, egy agynak miért kell ilyen béna szinkront kölcsönözni?) démoni dologra hathat. Nincs más megoldás, ki-ki a maga módján keresi a megváltást. Itt lép a képbe egy kicsit komolyabb szakrális vonal, hiszen a négyfejű istenség, Brahma szobra lesz ettől kezdve az egyik középponti szereplő, illetve egy kissé szórakozott varázsló, aki egy Power Rangersből ismert jelenetben egyesül a szoborral, megkapja az információkat Buddhától,  majd nekiront az addigra embereket az irányítása alá vonó agynak.

Nagyjából erről szól a történet, de a legtöbb keleti filmtől eltérően nagyon kevés a komikus jelenet, sőt, Buddháig egészen olyan érzése lehet az embernek, hogy egy misztikus thrillerrel van dolga, ami két lábbal áll a földön. Persze, vitathatatlanul érdekes a történet és kifejezetten véres a film, főleg az utolsó húsz percet tekintve, de a néhol eléggé közhelyes dialógusok sajnos sokat rontanak az összképen. A szereplők többsége is gyanúsan egydimenziós, mondhatnám, csak azért írták őket a sztoriba, hogy legyen mit falatoznia a gonosznak.

Sajnálatos módon a mai modern eszközök egyikén sem jelent még meg az alkotás, így maradnak az agyonnyúzott VHS-kópiák, de természetesen ennek is van egyfajta hangulata. Nem tudtam hova tenni az olykor túl sötét részleteket, amikor tulajdonképpen attól féltem, hogy a képernyőm vergődik a halálán, de végül kiderült, ez is a rémisztgetést szolgálja – igaz kissé hasztalanul. A másik igen érdekes dolog az volt, hogy a jump scare-eket úgy kell elképzelni, hogy a szereplők egymást ijesztgették halálra a hangzatos “nem tudtam, hogy te jössz” mondás kíséretében. A vágások nagyjából rendben voltak, talán csak két-három eset volt, amikor mintha kimaradt volna valami a képkockák közül, de elképzelhető, hogy vágott verziót láttam. Mindezek ellenére mégis ajánlom megtekintésre, mert elüt az átlagos keleti hujogatós filmektől és pár lejtmenetet kivéve megéri kivárni, amíg beindul a végső harc.

Értékelés: 6/10

Plendil