Öt év; megkurtított költségvetés; kevesebb történet; erősen limitált sztármennyiség; helyszíni forgatás miatti nagy csúszások; első filmes rendező; de legalább elérkezett 1987-re a Creepshow folytatása.

 Stephen King csak a történeteket adta és egy cameot vállalt – hiszen ilyenkor írta nagyban az Az-t -, George A. Romero a forgatókönyvet toldozgatta – épp más kötötte le érdeklődését, ilyenkor még a Kedvencek temetője megfilmesítésén is gondolkozott -, így rendezőt kellett találni. Tom Savini neve sejlett fel először, de egyéb elfoglaltság miatt nem vállalta (azért a szörny bőrébe belebújt 🙂 ), így Romero operatőrére szállt a projekt, aki a Tales from the Darkside sorozatban már szerzett némi rendezői tapasztalatot. Az első részből kimaradt két történethez hozzá csapták King Tutaj című novelláját, így három rémmesének plusz a megszokott képregényes keretet adó történetnek örülhetünk!

Első mese: Old Chief Wood’nhead

Idős házaspár vezeti vegyeskereskedését egy poros kisvárosban, nehezen megy az üzlet, pláne Ray melegszívének köszönhetően. Egy indián törzsfőnők, név szerint Fehérhold Benjamin adóságát törlesztendő elviszi törzsének féltett kincseit, zálogba. Ezt viszont megtudja Benjamin unokaöccse, aki pár haverjával kirabolja és megöli az öreg házaspárt. Mivel boltoséknak nincs egy Paul Kersey nevezetű rokonuk, így Ray féltő törődéssel óvót faragott faindiánja áll kegyetlen bosszút. Tipikus King történet. Kisváros, egyszerű emberek, életre kelt tárgy. Az effektek, maszkok nagyon jók, a bábú bőrébe bújt pantomimes szintén remek munkát végzett. George Kennedy játssza Rayt, így az alkotók az egyetlen húzó nevet el illetve lelőtték az első részben. Remek felvezetés, üdítő színfolt.

 

Második történet: The Raft

Fiatal egyetemisták kiruccanak egy kis etyepetyére egy nem túl messze eső tóhoz. Igaz október közepe van, ergo rohadt hideg a víz, de nem baj a tó közepén lévő tutajra azért kiúsznak. Ez még sikerül is, de vissza már nem érnek, mert egy idegen, a víz felszínén úszó, olajfoltra emlékeztető szemeteszsák megeszi őket. King Csontkollekció című novellás gyűjteményében jelent meg az átírt változat (ugyanis King először egy magazin számára írta, de azok nem küldtek neki tiszteletpéldányt, így az írónak nem volt meg, tehát a gyűjtemény számára emlékezetből véste le újra) és kisebb változtatásokkal került vászonra. A színészek fájóan amatőr játéka képes kizökkenteni, viszont a trükkszakemberek igencsak jó munkát végeztek. A tó valóban rohadt hideg volt, ráadásul egy hurrikán érkezése is leállította pár napig a forgatást. Viszont kellően véres és a vége poén hatalmas. Szerethető!

 

Harmadik ének: The Hitchhiker

Vannak, akiknek nem okoz gondot egy cserbenhagyásos gázolás, de vannak érzékenyebb lelkű autósok is, akik nem tudják feldolgozni tettük súlyát. Annie ilyen nő. Szeretőjétől siet hazafelé, ám a jeges úton megcsúszva elgázol egy stoppost. Ijedtében tovább hajt, de a stoppos újra megjelenik immáron véresen, és mindenáron megakarja köszönni a fuvart. Nem zombiról vagy szellemről van szó, hanem Annie lelkiismeretéről, ami végül öngyilkosságba hajszolja. Stephen King kamionos cameója rendben van, a kaszkadőri munka helytálló, és annak ellenére, hogy Barbara Eden-t utolsó pillanatban cserélték le Lois Chiles-ra, a színészi játékra sem lehet panasz..

 

Közjáték:

A keretbe foglalás 90%-ban animáció, ami számomra kicsit furcsa. A főhős Billy, kitől elveszik a nagyobb srácok Creepshow képregényét, plusz a megrendelt vénusz légycsapója virágmagot. Természetesen a húsevő növény jól megrágja a gaztevőket.

Nem felejthetetlen, illetve a történetek kevésbé kreatívak, mint elődjében, viszont a fiatal és lelkes stábnak sokkal kevesebb pénzből, profi vágással, leginkább a videós forgalmazás felé kacsintgatva sikerült letennie az asztalra egy újabb rémmese koktélt, amit szerintem mindenki elégedettséggel kortyolgathat.

Értékelés: 6/10

Miskei