A nácik a világháború megnyerésének konkrét célzatával olyan különleges teát állítottak elő, amivel katonáikat emberfeletti erővel ruházhatják fel, kvázi halhatatlan és vérszomjas csodaharcosokat akartak a frontra küldeni. Csak nem úgy hangzik ez az egész, mint valami kihagyhatatlan trash-remekmű?! Sajnos meg kell, hogy cáfoljam, tényleg nem, sajnos én is rendesen beleestem ebbe a csapdába..

Film elején láthatjuk, ahogy a nácik pár random emberkísérlet után egy dobozt dobnak a vízbe; ezt jóval később, napjainkban sodorja partra a víz egy angol kisvárosban. Jackson MacGregor nevű lúzer hősünk (aki már alapból nem szimpatikus) éppen ebben az időben tér vissza a nagyanyjáékhoz, s régi ismerősei baromira nem fogadják szívesen a visszatértét, ez már az első pillanattól fogva látszik.

Azért egy-két haverja azért mindig akad, főleg ha a partra vetett teát – pontosabban teafüvet – kell titokban árulni a népeknek. Szerencséjükre a városka lakói komálják a portékát, ami jókora extra-keresettel is jár, ez persze felkelti a települést uraló kiskirály figyelmét. Gond csupán az, hogy egy idő után a lakosok egészen bezsonganak tőle, pontosabban inkább zombulnak, így hőseink kénytelenek felvenni velük a harcot, mert ezeknek az egyedeknek bizony rá fáj a foguk…

Elég hulladékszagúnak tűnt az egész, ezért is kezdtem bele, de aztán az első félóra után meg kellett tapasztalnom, hogy az unalom és az ingerszegénység permanens tényezőként fogja végigkísérni filmünket. Van pár mosolyogni való jelenet – pl. amikor a tolószékes srác láncfűrésszel irtja a népet, vagy amikor a másik tag targoncával menekül a zombik elől -, de nagyrészt a humorosnak gondolt részek abszolút nem viccesek, félelmetesnek meg egyáltalán nem mondanám. Zombijaink kb. ugyanolyan embereknek néznek ki, mint amikor még nem ittak teát, csak maximum kevesebbet grimaszolnak és hörrögetnek, némi vérrel az arcukon. Röviden összefoglalva egy rém unalmas és gyenge, viccesnek nem vicces zombis próbálkozás, szóval részemről elég felejtős.

Értékelés: 5/10

eyescream