Szeretném megköszönni a Troma illetékeseinek, hogy hozzáférhetővé tették a filmet, így lehetőségem nyílt egy rendkívüli utazásra, amiben a vér, belek, nemiszervek és mindenféle testnedvek mesélik el a történetet. No persze rendes színészekkel van dolgunk, de egyáltalán nem szokványos módon közelített egy, az exploitation világában elcsépeltnek számító témára. Drew Bolduc ráadásul nem csupán az írói és rendezői feladatokat vállalta magára, de két szerepet is megformál a csekélynek számító kicsivel több, mint egy óra alatt. A mozi pedig csak pereg és az ember hol kikerekedett szemmel, hol fülig érő szájjal veheti tudomásul a történteket.

Phil O’Ginny élete nem valami egyszerű. Egy világban, ahol minden a feje tetejére állt, nehéz még az erdőben is csajozni. Nem is igazán sikerül, de ez lényegtelen, mert egy idióta kaszás fickó támadja meg, aki a saját kezeslábasát is összecsokizza nemtörődömsége közepette. Az ágaskodó pöcsökkel felvértezett, megkövezésre bármikor kész férfiak szorításából csak a magára maradt dögös és önálló nő menti meg a hevenyészve a metroszexuálisokra hajazó kinézettel (és béna napszemüvegekkel) felvértezett főhőst, hogy napokig z erdőben bandukoljanak. Időnként a fütyköseikkel támadó figurákat lerázva kell, hogy végigverekedjék magukat a sűrűjén, és hogy ez ne legyen unalmas, a film lassacskán bemutatja, hogyan jöttek létre a nőgyűlölő férfiak tömkelegei néhány kocka tudós és egy minifarkú üzletember segítségével. A halálnemek széles skálájával lehet találkozni, egyszerűen irtó kevés dolog van, amit ne pakoltak volna bele a filmbe, de gyakorlatilag észre sem lehet venni, hogy igazából nincs normális története ennek a darabnak, mert végig lehet valamin szórakozni.

Hol a gegek mulattatnak (egy életre sírni fogok – jó értelemben – a világos keretes partiszemüvegek láttán), máskor a véres és tonnányi ondóval szétfröcskölt képsorok, de ide tartozik a számtalan túljátszott szerep, vagy az idióta, mégis többnyire mulatságos párbeszédek. Egyértelműen Bolduc jó színész, meggyőzően hozza a hülyét, de meg kell említeni a folyamatosan ordító Ludas-t (Kenneth Hall), aki egy szürreális maszkban invitálja a két túlélőt a barátja szüleinek pincéjébe. A megannyi átvitt értelmű utalás, a nemek közti harcok és a férfiak öncélú magamutogatására kihegyezett film számos kellemes percet tartogat, ráadásul a gore rajongói sem távoznak a fotelből üres kézzel.

A beállítások és a speciális effektek kifogástalanok, rég láttam ennyire letisztult belezéseket, ezt pedig a remek elektronikus zene még megfejeli egy kicsit. Érdemes lesz a készítőkre mostantól odafigyelni, mert ha képesek voltak ilyen tempóban és ilyen parádésan foglalkozni az adott témával, akkor szép jövő állhat előttük. Szociálpszichológiával foglalkozni vágyóknak mindenképp nagyon ajánlom, de aki a troma dolgok nagy kedvelője, vagy szeretne valami formabontó (vágó, tépő, harapó, szakító) művet, az tegyen vele egy próbát.

Értékelés: 8/10

Plendil