Az első rész után négy évvel DVD-re jelent meg a folytatás, ami egy az egyben ott veszi fel a történet folyamát, ahol az első abbamaradt. Az írók közül Karen Walton ismét igyekezett logikus és érdekes eseményekbe belerángatni a főszereplőket, míg az első film vágója ugrott be a rendezői székbe. Nem is kérdéses, hogy az első részhez viszonyítják sokan, ám a sokkal kötöttebb költségvetés miatt ez talán nem feltétlenül fair dolog.

Mégsem kerülheti el igazán, hiszen adott egy alapkonfliktus: Ginger halott, testvére pedig szintén az átokkal küzd. Brigitte-nek minden napja azzal telik, hogy megpróbálja lelassítani a folyamatokat, amik benne munkálkodnak, ez pedig fokozatosan ahhoz vezet, hogy teljesen elkülönül a társadalomtól. Számára immár csak a túlélés az egyetlen, ami foglalkoztatja. Céltudatosságát azonban keresztülhúzza az, hogy bekerül tudtán kívül egy mentális és fizikai problémákkal küzdő kórházba, ahonnan minden igyekezete ellenére sem képes megszökni. A mindennapi gyógyszerei nélkül pedig felgyorsul az átalakulás, amit csak tetéz nővére jelenléte – Ginger hallucinációk formájában jelenik meg a képernyőn és baljós narratív szerepe a lehetséges tragikus végkimenetelt jelzi. Mindössze egyetlen kislány, Szellem az, akivel sikerül közel kerülnie. A kislányt ugyanis szintén megvetik, céltáblája az idősebbek szórakozásainak. A dolgokat pedig súlyosbítja, hogy egy hím vérfarkas megérzi a nyomokat és mindent egy lapra föltéve kell menekülniük, mégpedig egy olyan befejezésbe, ami amellett, hogy nyitva hagyja a lehetőséget a folytatáshoz, egy igen merész csavarba torkollik.

Sok dolognak nyoma sincs abból, ami az első részt naggyá tette, de ez nem jelenti, hogy csak egy olcsó és kötelező folytatásról beszélünk. A hangulat még sötétebb, mint az első részben, dupla annyi vérbő jelenet sorakozik a 94 perc alatt, ráadásul a speciális effektek is legalább olyan “szépek”, mint az eredetiben. Mégis miért akkor a kevesebb pontszám? Egyértelműen a forgatókönyvben kell keresni ennek az okát, a szereplők mintha nem lennének szinkronban időnként a történésekkel, annyira életidegen módon reagálnak. Kivételt képez Emily Perkins, aki az első felvonás után előlépett és igazi sztárként tündököl. A mérhetetlen erőfeszítései, a nehézségek legyőzése jól tükröződik alakításán. Nagy kár, hogy a többi karakterről ugyanez nem mondható el. A helyszínek is rendben vannak, időnként a vágások voltak szerintem elhamarkodottak, illetve a zene, ami folyamatosan kibillentett a hangulatból, ami nélkül az összes pozitívuma miatt sem sikerülhetett megismételni az előd sikereit.

Ettől eltekintve az első rész kedvelőinek bátran ajánlom, aki viszont ezzel kezdené, annak azt javaslom, mindenképp nézze meg az első részt, ugyanis sok dolog csak együtt érthető meg.

Értékelés: 7/10

Plendil