A misztikus környezet és a horror sokszor kéz a kézben jár, s nincs ez másként Ryan Andrews filmjében sem, amely igyekszik ötvözni a tini krimik és a horror bizonyos elemeit, eközben pedig megpróbálja a hetvenes évek hangulatával teletömni a beállításokat. A direktor úr  első egész estés filmjében sok kusza dolog fedezhető fel, amik nem feltétlenül hatnak vissza pozitívan az élményre.

Elfie, a pubertáskori kérdései közt ragadt vagány nagylány és barátja, a beforduló Dylan egy unalmas kisvárosban él, egészen addig, amíg új szomszédok nem költöznek a közelbe. A jövevények pedig elsőre megnyerőek, bájosan elcseverésznek a helyiekkel, miközben az amúgy is különös Elfie mindössze a hentessel érteti meg magát. A szülők konszolidált életmódja azonban a két gyermekre cseppet sem jellemző, a bébiként kezelt kislány és a puskák terén nagyon járatos báty felkelti a főszereplő érdeklődését, majd nyomozásba kezdenek. A felszívódó ismerősök, az egyre furcsább hűtőtáskák és az erdőben található véres nyomok láttán lassacskán összeáll a kép: az újdonsült lakók kannibálok és a külföldi utazások csak hitegetések, hogy fedezzék éhségüket és a nyomtalanul eltűnő embereket.

Ha elsőre jól is hangzik a történet, sajnos el kell keserítsem az olvasókat, sok helyen unalmas, hézagos a forgatókönyv, nehezen emészthetők a párbeszédek és a legtöbb színész sincs éppen a helyzet magaslatán. A Ray Winstone  által alakított hentes ugyan minden pillanatában remekül kontrollálja a látottakat, minimális szereplése azonban megoldhatatlan feladat elé állítja a többieket. A film első felében nagyon zavart, hogy a külső helyszíneken túlzottan sok filterrel dolgoztak az operatőrök, illetve néhol a vágások is nehezen értelmezhetően alakultak.

A Janis Joplin-szerű összhatással rendelkező Jaime Winstone úgy érzem, apja nyomdokaiba nem fog tudni lépni, állandó szemöldök mozgatása végtelenül egysíkú volt, de teljesen nem szeretném leírni, mert Aneurin Barnard szintén nem mutatott semmi kimagaslót, holott a röviddel ezután megjelenő Citadelben kétségkívül az egyik legmeggyőzőbb alakítást neki köszönhettük az évben.

Nem volna igazságos túlzottan lehúzni, de mivel nem egy jó film, csak azokra a napokra ajánlanám, amikor nincs a közelben egy klasszikus.

Értékelés: 5/10

Plendil