Az olasz rendező/producer megkeresésére örömmel mondtam igent, így született meg eme két rövidfilmről a véleményem. Az spanyolhonban alkotó úriember elmondása szerint Argentoval dolgozott közösen a Mother of Tears forgatásán és alkotásaival a legtöbb filmszerető országban már járt, hogy különböző fesztiválokon bemutathassa őket, sőt még bizonyos csatornákon le is adták őket. Nézzük meg közelebbről is, hol tart az európai rövidfilmes szcéna egyik ismert karaktere.

The Puzzle

Az egy nap alatt és mindössze 300 euroból készült film egy asszony éjszakáját mutatja be, amikor egy telefonhívásra nemmel válaszol. Fia szeretett volna pénzt kérni tőle, ő azonban megtagadta ezt. Az este további része a kedvenc időtöltésének, a puzzle-nek a kirakásával telik, amikor hirtelen hangokat hall az ajtója körül, amiről szeretne megbizonyosodni, hogy nem ártó szándékú ismeretlen próbál kapcsolatba lépni vele. Ekkor azonban nem várt esemény történik, ugyanis a képkirakó kockái egy borzalmas képet mutatnak.

A rövidsége részben jól, részben kevésbé jól alakítja a művet, ugyanis egyrészt öt percben a készítők egész arzenáljukat felvonultatják és a csattanós végpontig sikerül megnövelni a feszültséget, ami hatást gyakorolhat a nézőre. Azonban vajmi keveset tudhatunk meg a motivációkról, a szereplők viselkedése pedig kissé életidegennek hat. Hiába spanyol film, az olaszos ízt nem tagadhatná le, a zene jellemzően melodramatikus, míg a szürke és pasztell színek mellett egy-egy meghatározóbb dolgot kiemeltek vörös vagy épp kék színnel, amely vonzza a szemet. A felgyorsított jeleneteket kicsit soknak éreztem, enélkül is bőven működött volna a sztori, így viszont inkább egyfajta öncélú rohanásnak tűnt az egész. Mindenesetre megnézésre még így is kellőképp érdemesnek találtam.

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=E2lXsNDxLyM]

Értékelés: 5/10

The Sweet Hand of the White Rose

Két évvel későbbi, szintén spanyol filmről van szó, mely már bő negyed órában meséli el a történteket. A kissé hosszú felvezetés ellenére is egy szimpatikusnak tűnő férfival ismerkedhetünk meg, aki élete szerelmével éppen nehéz napokat élnek át. Sokak szerint megnyugtató érzés vezetni szép tájakon, amikor egy problémás helyzetet sodor felénk az élet. Nos, a férfi is ezt az utat választja, de a telefonjával inkább foglalkozik, mint az úttesttel és így egy szörnyű balesetet szenved, aminek a másik szereplője, egy kislány is rövidesen bemutatkozik narráció által, hogy ő hogyan játszott  a játszótéren, majd miként vette útját a végzetes kanyar felé. A film második fele szellemjárásról szól, ahogyan a férfi igyekszik leróni bűneit, de a lány kísértete nem hagyja nyugton.

Bár nem igazán horror, mégis egy szép, kerek történet kilogikázható csattanóval. A szereplők iránti rokonszenvet sikerül nagyon magas szintre eljuttatni, ami végképp jót tesz az alkotásnak. A zene sejtelmesen egészíti ki a látottakat, míg a fakó színek, filterezések pontosan azt sugallják, mennyire szomorú a vég és a zárómondat teszi teljessé az eseményeket: az élet az egyetlen, ami számít. Nagyon sokan vannak, akik autóbalesetben veszítették el szerelmüket, rokonaikat, ismerőseiket és egy valódi problémára hívja fel a figyelmet a film. Meg kell próbálni nagyon figyelni a közutakon. A vélhetően személyes indíttatásból készült múvi a karcsú költségvetés ellenére is sokatmondó, tanulságos sztori.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=tPWcqEmSkq8]

Értékelés: 7/10

Plendil