Általában a giallot a 60-as és 70-es évekhez kötjük, de a műfaj termelt magából filmeket később is, jóllehet, ezeket alig ismeri a nagyérdemű. A Halloween és társai színre lépése után egy kicsit idejétmúlttá váltak ezek a mozik, ami egyrészt érhető is, hiszen az ember nemegyszer csupán kellemes időtöltést szeretne, kikapcsolódni és ezt nem biztos, hogy minden krimi-thriller képes megadni. Másrészt kár, mert azért jóval értékelhetőbb forgatókönyvvel rendelkeznek, mint a lebutított, csupán a kaszabolást előtérbe helyező szösszenetek. Egy ilyen kései hírmondó a ’86-os Midnight Killer is, mely megpróbált életet lehelni a leáldozó zsánerbe.

Lamberto Bava a tésztaföldi horror-elit egyik kakukktojása. Nemcsak, hogy minőségben, de a termelés mennyiségében is alulmarad kortársaival szemben, mégis, neve széleskörűen ismert a rémfilm rajongói számára. A leginkább a Démonokkal befutott olasz direktor, javarészt az apja árnyékában és hathatós segítségével tört felfelé a számára nem túl hosszú ranglétrán. 85-ös filmje jelentette karrierje csúcsát, nemzetközi hírnevet hozva neki, majd a sikert folytatás is követte, amely nem volt képes még azt a nem túl magas lécet sem megugrani, amit az eredeti mű állított. Az ismertté válás után -néhány próbálkozást kivéve- TV filmeket készített és azóta sem hall róla a fene sem…

A történettől ne várjunk csodákat: főhősünket látjuk, amint felesége után nyomoz, majd egy félreértés után otthon kitör a balhé. Az összeszólalkozás hirtelen verekedéssé fajul, mely során a férfi majdnem megöli a feleségét. Szélvész módjára elrohan, ám szíve választottját tényleg elteszik láb alól és innentől kezdve az első számú gyanúsított kilétét sem kell nagyon fejtegetnem. Eközben a hullák száma vészesen gyarapodik, így megkezdődik a szimatolgatás, hogy ki és miért gyilkolja sorra a jónépet.

Dardano Sacchetti írt már zombi filmhez és krimihez is szkriptet, Fulci rajongóknak ismerős lehet a neve, hiszen az összes jelentős mozijához ő írta a sztorit. A “scenario” a giallo szíve, mégis, amit itt megengedett magának az nonszensz. Egyrészt, olyan lapos az egész, mint egy defektes gumi, még a nyomozás végéhez közeledve is izgalommentes marad az alkotás, ráadásul a gyilkos kiléte is kiszámítható. Az meg már tényleg övön aluli dolog, hogy egy Argento filmből lopja el a csattanót. A rendezésről is hasonlóképpen lehet nyilatkozni. Gyenge direktori munka, amely által a mozi üressé, hangulatmentessé és sajnos unalmassá is válik. A színészi játék és a zene is csupán átlagos. Egyedüli pozitívum az operatőri munka, amely által legalább nézhetővé válik ez a mozgóképi katyvasz.

Összességében egy rendkívül gyér próbálkozás a bűnügyi horrorok újraélesztésére, amelynek legnagyobb problémája a szórakoztatás teljes hiánya, így pedig egy mezei slasher is megeszi reggelire.

Értékelés 4/10.

Wishmaster.