Albert Pyun rendező neve talán ismerősen cseng az oldal olvasóinak és a lowbdget B-mozik szerelmeseinek, ha máshonnan nem, talán az 1990-es Captain America filmből, a négy Nemesis film valamelyikéből, esetleg a Rutger Hauer főszereplésével készült Omega Doom-ból, de említhetném a Snoop Dogg-féle minősíthetetlenül gyenge Urban Menace-t is. Ezúttal egy mindezeknél korábbi darabról lesz szó, mégpedig Cyborg című moziról, mely Jean-Claude Van Damme egyik legelső (egész pontosan a második) főszerepe volt. Egyúttal ejtek néhány szót a 2011-ben napvilágot látott rendezői változatról is.

A történet valamikor a jövőben játszódik, amikor is háborúk és egy újkori pestisjárvány következtében kipusztult az emberiség tetemes hányada. A települések romokban, a megmaradt emberek meg szinte középkori kürülmények közt élnek. A városokban anarchia uralkodik, aki teheti vidékre menekül, minél messzebb, bár igazából tökmindegy, mert a vérszomjas kalózhordák ott is ugyanúgy fosztogatják az egyébként is romjaira hullott társadalom kínlódó szerencsétleneit. Éhinség, nyomor és káosz mindenfelé. Viszont ~ mint tudjuk ~ az emberiségnek mindig van egy utolsó reménye, jelen esetben egy nő, aki vállalta, hogy félig robottá operálják, hogy New York-ból Atlantába szállíthassa az értékes információt, mely talán a gyógyír lehet a szörnyű kórra. Nade ha ilyen egyszerű lenne ugyebár, akkor miről szólna film?

Szóval, itt van ez a kalózbanda, élükön egy Fender (Vincent Klyn) nevű pszichopatával, aki magának akarja megkaparintani az értékes információt mégpedig abból az egyszerű megfontolásból, hogy rohadtjól elvan ebben a káoszban, a franc se akarja visszaállítani a világ rendjét a régi kerékvágásba. Gyorsan le is henteli a robotcsaj kísérőjét és elindul a kiborggal Atlantába, útközben kiírtotanak, lemészárolnak, felgyújtanak mindent és mindenkik, aki az útjukba akad… Időközben feltűnik a színen Gibson Rickenbacker (Van Damme), egy ‘slinger’ ahogy arrafelé nevezik azokat, akik fizetségért cserébe az immár halálcsapdává lett városokból kivezetik az arra vágyókat. Gibson számára a robotnő csak másodlagos, őt elsősorban az hajtja, hogy bosszút álljon Fenderen szerettei haláláért. Hozzá társul a csinos Nady (Deborah Richter), hogy aztán együtt szaladhassanak a rosszfiúk elől…

2011-ben Pyun valahonnan előkerítette a film ’88-as eredetileg szánt verziójának nyersvágását, amit aztán nyilvánvalóan a stúdió nyomására vágtak át a végleges verzióra. A rendező ‘The Renegade Director’s Cut’ -ja, melyen eredetileg a film címe is SLINGER-ként szerepelt volna, jóval sötétebb, durvább, véresebb a végleges verziónál. Ebben a kalózok kapnak némi sátánista, emberáldozós fennhangot és jobban előtérbe kerül Gibson karaktere is. Összességében ez a verzió nekem jobban bejött, még úgy is, hogy ez azért láthatóan még bőven nyersvágás, olyannyira, hogy sokhelyt még a lábszám is rajt’ van a képen és az utómunkálatok is hiányoznak az egyes jelenetekről, mégis kerekebb valahogy az egész film, csakhát ugye a stúdió másképp gondolta. De nem csak képileg tér el ez a verzió a hivatalostól: a soundtrack a későbbi semmitmondó score-hoz képest itt súlyos heavy metal Tony Riparetti jóvoltából, aki Pyun filmjeinek zömét zenésítette az idők folyamán. Apropó zene. Érdekesség, hogy a főbb szereplők mind egy-egy hangszer- vagy hangtechnikai márkáról kapták a nevüket, lásd: Gibson, Rickenbacker, Fender Tremolo, Marshall Strat, Pearl Prophet, Nady Simmons…A rendezői változatot maga Pyun reklámozta és értékesítette a mondhatni félhivatalosan, mely DVD-n a film végén látható kiírás tanulsága szerint tervben van egy ‘Rise of the Slingers’ projektcímű mozi, ami az eredeti film háttértörténetét taglalná a pestis kitöréséről, mely zombikká változtatta az embereket, valamint a cyborgok és a slingerek eredeti funkciójáról. Az első teaser megtekinthető ITT.

5/10

phobic23